Diákoknak Gazdaság - adatok, tények, prognózisok Magyarország

Az egri Neumann János Középiskola csapata nyerte a PénzSztár versenyt

Négy csapat szállt versenybe az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár országos döntőjében, a győztes az egri Neumann János Középiskola és Kollégium négyfős együttese lett.

Négy csapat szállt versenybe az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár országos döntőjében, a győztes az egri Neumann János Középiskola és Kollégium négyfős együttese lett – közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft. az MTI-vel.

A közlemény szerint a versenyt kezdeményező Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) mellett a szellemi tornát kilenc cég – a Takarékbank, a Fundamenta-Lakáskassza, a Signal Biztosító, az Államadósság Kezelő Központ, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete, a PwC Magyarország, a Központi Elszámolóház és Értéktár, a Budapesti Értéktőzsde, valamint a Diákhitel Központ – is támogatta.

A várakozásokat felülmúlóan 1120 csapat regisztrált a versenyre, közülük 895 sikeresen be is fejezte az októberi internetes előselejtezőt. A budapesti és megyei selejtezők, majd a regionális középdöntők és az elődöntők után a legjobb négy csapat vehetett részt a héten Budapesten megrendezett döntőben.

A közleményben ismertetik: a döntőben a csapatoknak tizenegy feladatot kellett megoldaniuk. Teljesítményüket az öttagú zsűri értékelte, elnöke Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke volt, tagjai: Nagy Ernő, a Fundamenta-Lakáskassza stratégiai és fejlesztési igazgatója, Szabó Levente, a Takarékbank vezérigazgatója, Varga Antal, az OTSZ ügyvezetője, valamint Vojnits Tamás, a Takarékbank igazgatóságának elnöke.

A döntőt az egri Neumann János Középiskola és Kollégium csapata, a Moneyspeaks nyerte, a második helyen a csepregi Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból érkezett Monopuli végzett, a harmadik a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium Aranycsapat nevű együttese lett, míg a negyedik helyezett a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium diákjaiból alakult Bandérium volt.

A győztes csapat tagjait a Takarékbank fejenként 100-100 ezer forinttal jutalmazta, a HVG pedig egy-egy okostelefont adott át.

A versenyt a tervek szerint jövőre is megrendezik.

(MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.