Keddtől az év végéig, vagyis 133 napon át már a jövő évi erőforrásokat éli fel az emberiség – közölte az MTI-vel a WWF Magyarország.
A zöldszervezet szerint idén augusztus 20-ára esik a Globális Túlfogyasztás Napja, vagyis az a nap, amelytől az emberiség igényei meghaladják Földünk eltartóképességét.
Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek, és ha nem változtatunk életmódunkon, 2050-re már két bolygó sem lesz elég a világnépesség szükségleteinek kielégítésére – hangsúlyozza a közlemény a Global Footprint Network adataira támaszkodva.
Az 1960-as évek elején az emberiség a Föld erőforrásainak még csak kétharmadát használta, ezután közel 20 év leforgása alatt a bolygó népessége a kétszeresére nőtt, 1985-ben több mint 5 milliárd ember élt bolygónkon.
A lakosság, az emberi fogyasztás és a gazdaság robbanásszerű növekedése miatt a létünk fenntartásához szükséges erőforrások nagy ütemben fogynak, tartalékaink vészesen csökkennek. Az emberiség az „ökológiai túlfogyasztás” állapotába került, azaz közel 40 éve több erőforrást használ fel, mint amennyit Földünk biztosítani tud.
A New Economics Foundation koncepciója alapján minden évben kiszámolható, mely napon haladja meg az emberiség természeti erőforrások és szolgáltatások iránti kereslete azt a mennyiséget, amelyet a Föld abban az évben regenerálni tud. 2012-ben ez a dátum augusztus 22-ére esett, a folyamat azonban gyorsul, így 2013-ban augusztus 20-ig feléljük Földünk éves erőforrás-kapacitását – mutat rá a WWF-közlemény.
Japánnak több mint hétszeresen, Katarnak hatszorosan, Svájcnak több mint négyszeresen haladja meg fogyasztása a saját területén fellelhető erőforrásokat. Magyarország e rangsorban jobban teljesít, fogyasztásunk „csak” 1,3-szeresen haladja meg Magyarország biokapacitását.
(MTI)
Hozzászólok