Címlap Európa Globális problémák, fenntartható fejlődés

“A Földközi-tenger leghalálosabb éve az idei”

Idén minden eddiginél több halálos áldozata lehet a Földközi-tengeren történő átkelésnek annak ellenére is, hogy a veszélyes utat megkockáztató bevándorlók száma jelentősen mérséklődött a tavalyi évhez képest - figyelmeztetett kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).

Az ügynökség tájékoztatása szerint az év eleje óta több mint 300 ezer menekült és migráns érkezett a tengeren át Olaszországba és Görögországba, miközben 2015 azonos időszakában ez a szám még 520 ezer volt, ami összességében mintegy

40 százalékos csökkenést jelent.

Idén 3210 ember vesztette életét vagy tűnt el átkelés közben, és ez csak 15 százalékkal kevesebb, mint ahány halálos áldozatot tavaly egész évben feljegyeztek.

“Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor az idei lesz a Földközi-tenger leghalálosabb éve a feljegyzések kezdete óta” – írták a brüsszeli keltezésű közleményben.

Ezt is elolvasom:
Az EU újabb 58 millió eurót ad a menekültek megsegítésére

Az UNHCR hangsúlyozta, a görögországi érkezések száma jelentősen lecsökkent az Európai Unió és Törökország között létrejött migrációs egyezmény eredményeként, az olaszországi adatok azonban hasonlóak a tavalyiakhoz.

Az ENSZ-ügynökség arról is beszámolt, hogy nagyjából 60 ezer migráns rekedt a görög szigeteken, közel 160 ezren pedig olaszországi befogadóközpontokban vannak. Az uniós belügyminiszterek tavaly tavasszal 40 ezer, szeptemberben pedig újabb 120 ezer menekült elosztásáról egyeztek meg. Az elfogadott mechanizmus keretében azonban eddig mindössze körülbelül ötezer embert helyeztek át Olaszországból és Görögországból.


Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Reszkessetek! - hidegbetörés 2021/01/16
    A következő két éjszaka is hidegnek ígérkezik, ám már látni a fagyos időszak végét, ugyanis a jövőhéten nyugat felől több hullámban érkezik fölénk enyhébb levegő.
  • Gyenge legyintés 2021/01/15
    A következő napokban északkelet felől elér bennünket a szibériai eredetű fagyos levegő, hatására az éjszakai órákban országszerte fagy várható, sőt a derült, szélvédett, hóval borított, keleti területeken akár -17 fokig is csökkenhet a hőmérséklet. Nem tart azonban sokáig a fagyos idő, hisz a jövő héten jön az enyhülés, a tavasz.... (részleteket a videóban láthattok).