Szmog Kínában
Ázsia és Ausztrália Globális problémák, fenntartható fejlődés

Két évvel rövidíti meg szmog a kínaiak életét egy tanulmány szerint

Átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot és évente körülbelül egymillió ember idő előtti halála írható a szmog számlára - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss tanulmánya.

A szervezet szakértőinek becslése szerint a kínaiak 97 százaléka van kitéve a finom porszemcsék egészségkárosító koncentrációjának, a határértéket az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozta meg.

A súlyos légszennyezés átlagosan 25 hónappal rövidíti meg az emberek életét a szervezet számításai szerint.
„Ez nem hiba, ez bűncselekmény. A tiszta levegő alapvető emberi jog, amelyből a világ lakosságának túlnyomó része nem részesül” – jelentette ki Fatih Birol, a szervezet igazgatója Pekingben a tanulmány nyilvánosságra hozatala alkalmával. Úgy vélte, az energiaágazatnak hatékonyabb lépéseket kell tennie a károsanyag-kibocsátás visszafogására.

A dokumentum utal arra, hogy

Kína jelentős iparosodása és városiasodása miatt az elmúlt két és fél évtizedben a felhasznált energia mennyisége csaknem 3,5-szeresére emelkedett az 1990-es évekéhez képest.

Az elektromos áram előállításához az országban háromnegyed részben szennyező fosszilis energiaforrást használnak.

A 74 kínai nagyváros közül, ahol a levegő minőségét rendszeresen figyelemmel kísérik, mindössze 8 felelt meg az országos szabványnak 2014-es hivatalos adatok szerint. A legsúlyosabban érintett térség Észak-Kína: Peking és a Hopej tartományi iparvidék.

A jelentés szerint a légszennyezés széles körű visszafogásával 2040-re 15 hónappal növelhetnék meg a születéskor várható élettartamot Kínában.

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.