Ázsia és Ausztrália

Gazdasági és más reformokról dönt a Kínai Kommunista Párt

A gazdasági és társadalmi reformok eddig példátlan elmélyítését célzó négynapos tanácskozás kezdődött szombaton Pekingben a vezető kínai politikusok előzetes nyilatkozatai szerint.

A gazdasági és társadalmi reformok eddig példátlan elmélyítését célzó négynapos tanácskozás kezdődött szombaton Pekingben a vezető kínai politikusok előzetes nyilatkozatai szerint. A reformokról a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának harmadik plenáris ülése hoz döntést.

Az átfogó reformirányt kijelölő párthatározat-tervezet napokon belül kötelező irányvonal lesz minden szinten a világ második gazdaságának irányítói számára. A politikai direktívák minden bizonnyal érintik majd a gazdaság strukturális rendjét, az irányítás intézményi hátterét, az állami vállalatok szerepét, a monopóliumokat, de szélesebb körben a jövedelemelosztást és vélhetően még a kötelező lakossági regisztrációs rendszert is.

A már több mint harminc éve zajló kínai reformfolyamat újraszabásával az előzetes nyilatkozatok szerint a szocialista piacgazdaság fejlesztésének felgyorsítását szeretnék elérni, és deklaráltan a demokrácia, a kulturális fejlődés, a társadalmi harmónia és a környezetvédelem megerősítését.

Ezt is elolvasom:
Ötven éve kezdődött a "kulturális forradalom", Kína hallgat az évfordulón

Ami a rendszeresen emlegetett politikai reformokat illeti, ezen Kínában senki nem ért többpártrendszerű, nyugati típusú demokráciát; a fennálló politikai vezetésnek, a kommunista pártnak nem szándéka a hatalomból kivonulni, tehát bármilyen politikai (intézményi) reformra kerül is sor a belátható jövőben Kínában, az a KKP vezetésével fog megtörténni.

A KKP 1978 óta hagyományosan a pártkongresszusok nyomán hivatalba lépő központi bizottságok harmadik plénumát használja arra, hogy reformelképzeléseit párthatározatban rögzítse, aminek a végrehajtása azután hosszú évekre, évtizedekre nyúlik el. Teng Hsziao-ping néhai kínai vezető 35 éve hirdette meg a reform és nyitás politikáját, a gazdaság állami kézben tartásának, ellenőrzésének a lazítását. 1993-ban szintén az aktuális harmadik plénum volt az, ahol az úgynevezett szocialista piacgazdaságról döntöttek, s utat nyitottak a következő két évtized látványos növekedésének.

(MTI)


Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

A NAP KÉPE – NASA

RSS OMSZ

  • Aktív légkör 2021/04/20
    Továbbra is labilis a légkör fölöttünk. A gomolyfelhőkből ismét záporok, zivatarok alakulnak ki. Nagyon közel leszünk a 20 fokhoz.
  • Ambiciózusabb éghajlatvédelmi intézkedések szükségesek az üvegházhatású gázok rekordmagas szintjének csökkentése érdekében 2021/04/20
    António Guterres, az ENSZ főtitkára és Petteri Taalas, a Meteorológiai Világszervezet főtitkára április 19-én közösen bemutatták a globális éghajlat 2020-as állapotáról szóló értékelőt. A végleges jelentés frissíti a 2020 decemberében kiadott előzetest. Az időzítés most sem volt véletlen, közvetlenül az Egyesült Államok elnöke által a Föld napjára, április 22-ére összehívott klímacsúcs előtt tartották a sajtótájékoztatót. […]