Tudomány

A Marsról érkezhetett az élet a Földre egy amerikai kutatás szerint

Amerikai kutatók szerint a vörös bolygón háromezer millió évvel ezelőtt a Földnél kedvezőbbek lehettek az élet feltételei.

Az élet a Marson kezdődhetett, és onnan érkezett a Földre – hangzott el egy tudományos konferencián. A kutatók szerint a vörös bolygón háromezer millió évvel ezelőtt a Földnél kedvezőbbek lehettek az élet feltételei.

A feltevést arra alapozták, hogy az élethez szükséges molekulák valószínűbben jöhettek létra a Marson – tudósított a BBC hírszolgálata Steven Bennernek, az amerikai Westheimer Műszaki és Tudományos Intézet kutatójának a Firenzében zajló Goldschmidt-geokémiai konferencián tartott előadásáról.

A tudomány régóta kutatja, hogyan kapcsolódhattak egymáshoz az élő szervezetek örökítőanyagát és a fehérjéket alkotó létfontosságú molekulák atomjai.

A genetikai anyagot kialakító molekulák sokkal bonyolultabbak, mint az élethez elsődleges, szénalapú szerves vegyületek, amelyekről úgy vélik, három milliárd évvel ezelőtt léteztek a Földön. A genetikai anyagok közül az első az RNS nevű lehetett. Kérdés, hogyan rendeződtek az atomjai az ismert komplikált formába. Ha a kezdetleges szerves molekulák egyszerűen energiát, vagyis fényt vagy hőt kapnak, akkor nem RNS alakul ki belőlük, hanem kátrány. A RNS-molekulát az ásványok kristályos felszínén lévő atomoknak kell a megfelelő alakzatba csalogatniuk. Az ehhez legalkalmasabb ásványok a földtörténet hajnalának óceánjaiban oldódtak fel. Benner szerint azonban a Marson ezek sokkal bőségesebben fordultak elő.

Arra utalhat ez, hogy az élet a vörös bolygón született meg, ezután került meteoritok felszínén a Földre. A földi bioszféra marsi eredetének elképzelése nem új keletű, Benner RNS-elmélete most újabb adalékkal szolgált hozzá.

A firenzei konferencián a tudós olyan kutatási eredményeket mutatott be, amelyek szerint a bórt és molibdént tartalmazó ásványok kulcsfontosságúak az élet kezdetét jelentő molekulák atomjainak összekapcsolódásához. Felmerül azonban a kérdés, hogy indulhatott el az élet így a Földön, hiszen úgy vélik, akkoriban bolygónkon a szükséges bór- és molibdéntartalmú ásványok kialakulásának nem voltak meg a feltételei. Azt tartják, bórásványokból a Földön nem volt elegendő mennyiségű, a molibdénásványok pedig nem a megfelelő kémiai formában fordultak elő.

„Csak az erősen oxidált molibdén képes befolyásolni az élet feltételeinek kialakulását. Ez a három milliárd évvel ezelőtti Földön azért nem volt lehetséges, mert akkoriban a felszínen nagyon kevés volt az oxigén, a Marson ellenben volt belőle elég. Ez az újabb bizonyíték pedig valószínűbbé teszi, hogy az élet marsi meteoritok felszínén érkezett, és nem a mi bolygónkon született meg” – magyarázta Benner.

A korabeli Marsról úgy vélik, szárazabb volt, ami szintén alapvető az életfeltételek kialakulásához. Benner szerint a bór ásványai ritkán fordulnak elő a földkéregben, ám mivel a Mars a Földnél szárazabb és oxidálóbb hatású volt, ezért ha a Föld nem volt alkalmas az élet vegyületeinek létrehozására, a Mars talán igen.

„Úgy tűnik, gyűlnek a bizonyítékok, hogy valójában mindannyian a Marsról származunk, vagyis az élet a Marson kezdődött, és meteoritok szállították a Földre. Ám az élet fennmaradásához a két bolygó közül a Föld volt alkalmasabb” – kommentálta Benner.
(http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-23872765)

(MTI, fotó: nssdc.gsfc.nasa.govspace.com)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.