Országról országra

Kezdődik a nyári időszámítás

A hétvégén térünk át a nyári időszámításra, vasárnap hajnal 2 órakor 3 órára kell előreállítani az órákat, emiatt a közösségi közlekedés menetrendje is változik.

Az 1980 óta Magyarországon is alkalmazott módszer azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, ebből adódóan

reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.

A fogyasztási adatok szerint hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását, azaz csaknem 30-40 ezer háztartás éves felhasználását, 120 megawattórát lehet megspórolni.Ez megfelel egy közepes méretű magyar város teljes éves fogyasztásának.

Becsléseik szerint az óraátállítással a magyar fogyasztók évente a nyári időszámítás alatt összesen mintegy 4-5 milliárd forintot takaríthatnak meg villamosenergia-költségeikből. Mindez azonban nem csupán pénzügyi, hanem környezetvédelmi szempontból is rendkívül előnyös, hiszen az alacsonyabb fogyasztás kevesebb károsanyag-kibocsátással is jár.

Az óraátállításnak nemcsak kedvező, hanem kedvezőtlen hatásai is vannak.

Az ellenzők szerint ez a megtakarítás nem számottevő, azonban nő a fáradságból adódó balesetek száma, a nehezebben akklimatizálódók munkájának egy jó ideig pedig csökken a hatékonysága.

A lényeg: március 27-én hajnalban 2 óráról 3 órára ugrik az idő, azaz elveszítünk most egy órát.

 

Kinek mi a véleménye erről? Írja meg!

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/14
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.