Magyarország

Új geotermikus fűtési rendszer Szegeden

Befejeződött a geotermikus fűtési rendszer kiépítése Szeged-Felsővároson és az Odessza városrészben, a beruházás mintegy 3,3 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg.

A városban 28 ezer lakást és intézmény ellátó gázüzemű távfűtési rendszer működik. Az évente fölhasznált 27-28 millió köbméter gáz elégetése 50-60 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátással jár, ezzel a cég Szeged levegőjének legnagyobb szennyezője.

Kilenc hőkörzetben, összesen 20,5 milliárd forintos beruházással építenek ki geotermikus fűtési rendszert, amely így – a reykjavíki után – Európa második legnagyobb ilyen létesítménye lesz. Ennek köszönhetően mintegy felére csökken a cég gázfelhasználása és szén-dioxid-kibocsátása.

A hőenergia fogadása érdekében kazánházanként 100-200 millió forintos beruházást kell végrehajtani. Az Odessza városrészben 2300, Felsővároson 3300 lakást lát el a következő fűtési szezontól hőenergiával az új rendszer. Ezek mellett befejezéséhez közeledik a Rókus és az Északi városrészben is a geotermikus fűtési rendszer kiépítése.
Mindkét városrészben egy-egy, csaknem 2 ezer mélységű termelő kutat fúrtak, amely percenként 2 ezer liter, 94-94 fokos termálvizet biztosít. Annak érdekében, hogy a vízadó rétegek nem merüljenek ki, a vizet a hőátadás után visszasajtolják. Az Odessza városrészben egy, már korábban fúrt kutat újítottak föl, illetve egy újat fúrtak, Felsővároson kettő új visszasajtoló kutat alakítottak ki, ezek talpmélysége 1800-1900 méter.
Az Odessza városrészben 7,5 kilométer, Felsővároson 2,1 kilométer vezetéket fektettek le, amelyek a termelő kutaktól a hőközpontokhoz szállítják a termálvizet, ahol kettő körön keresztül lemezes hőcserélőkön adják át az energiát. A fűtés mellett – az időjárási viszonyok függvényében – a megoldás biztosítja a használati meleg víz teljes vagy részleges melegítését is.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.