Bünz egy kis patak a svájci Aargau kantonban, az Aabach egyik mellékfolyócskája, amelynek 29 km-es partszakasza idilli helynek tűnik: gyönyörű zöld növényzet, szitakötők tánca a víz felett, halak a csillogóvízben. A partszakasz és az ártér természetvédelmi terület, egy-egy hasonló helyen járva megérti az ember, miért is nevezik a svájciak hazájukat többekközött „vízikastély”-nak.
A szép táj azonban láthatatlan titkot rejt. A Berni Egyetem geográfusai Moritz Bigalke vezetésével mikroműanyagok után kutattak a területen. A talaj felső 5 cm-es rétegéből vett minták alapján megállapították, hogy kilogrammonként 55 mg-nyi műanyag darabka található a földben, a legtöbb műanyagszem 5 mm-nél kisebb. A berni kutatók 28 további védett ártéri szakaszt vizsgáltak meg, és eredményeik extrapolálása alapján kb. 53 tonna mikroműanyagot rejthet a talaj, ebből a legtöbbet a Bünz melletti ártéri rét.
Ha az ember a folyó mellett egy kicsit sétál, azt is megtudhatja rögtön, honnan is származik műanyagszemét. A patakban itt egy PET-palack úszik, amott a parton cigarettacsikkek és szanaszét dobált csomagolóanyag hever. A gondatlanság, a szemetelés az egyik forrása a mikroműanyagoknak, amely a szél, az időjárás és az UV-sugárzás következtében egyre kisebb darabokra esik ugyan szét, de le nem bomlik.
A „Svájci Hulladék-jelentés” „Swiss Litter Report, http://www.stoppp.org/) idei felméréséből a következők derültek ki. Önkéntesek segítségével több mint 100 folyópartot tisztítottak meg, és az összegyűjtött hulladékról aprólékos dokumentációt készítettek. 100 m2-nyi folyóparton átlagosan 67 szemétdarabot lehet találni: cigarettacsikkektől a spray dobozokig mindent. Három eldobott hulladék közül kettő műanyag, amelyek, ha senki sem gyűjti őketössze, később mikroműanyaggá esnek szét.
Bigalkét és munkatársait nem lepte meg a Bünz esete. Möriken-Wildegg – a település, amelyen a Bünz áthalad – egy erősen beépített és sűrűn lakott terület. Előrelátható, hogy egy ilyen területen jóval magasabb lesz a hulladék aránya, mint másutt. A problémát azonban nem kizárólag a gondatlan emberi szemetelés okozza. Mikroműanyagok a mezőgazdaságban is keletkeznek, elég csak azokra a védőfóliákra gondolni, amelyekkel a gazdálkodóka hideg időjárás következményeitől óvják növényeiket, a talajnedvességet akarják megőrizni, vagy éppen a gyomok terjedését korlátozzák. A fólia előbb-utóbb kiszakad, a darabjait elviszi a szél, és végül egy jó része mikroműanyagként a talajban végzi. De ugyanígy származik mikroműanyag a közlekedés során az autók kerekeiről lekopó anyagból, az utakra festett jelzésekből, vagy a hulladékgyűjtők udvarain felhalmozott szemétből.
A fólia előbb-utóbb kiszakad, a darabjait elviszi a szél, és végül egy jó része mikroműanyagként a talajban végzi (fotó: https://www.agronaplo.hu)
Ezekhez a mikroműanyag-forrásokhoz jönnek még az ún. elsődleges források: samponok, fogkrémek, tusfürdők apró alkotórészei, vagy éppen műanyagszálas ruháink apró darabkái, amelyeket a szennyvíztisztító-telepek szűrői nem távolítanak el maradéktalanul a vízből.
A mikroműanyagok feldúsulnak a tisztított szennyvíziszapban, amelyet 2006-ig a mezőgazdasági területek trágyázására is használtak Svájcban. Bigalke szerint a mezőgazdasági területeken ezért valószínűleg jóval nagyobb a szennyeződés mértéke, mint a folyópartokon.
A probléma nagyságát sokan még így is jelentősen alábecslik. Brit kutatók szerint a szárazföldön akár 23-szor is több mikroműanyag lehet, mint a tengerekben. A szárazföldi állatokra és növényekre gyakorolt hatásait még nem nagyon lehet felmérni. Eddig laboratóriumi körülmények között vizsgálták csak – földigilisztákon. A földigiliszták megeszik a kis, színes, műanyagdarabkákat. Már egészen kis mennyiségben is rossz hatással van rájuk: emésztőrendszeri gyulladás lép fel náluk. Nagyobb koncentrációnál a földigiliszták növekedése lelassul, végül akár el is pusztulhatnak. És a földigiliszták, mint tudjuk, rendkívül fontosak a talaj számára. Bigalke szerint a mikroműanyagok indirekt módon akár az élelmezés-biztonságot is veszélyeztetik.
A Berlini Szabadegyetem (Freie Universität Berlin) kutatói direkt kapcsolatot is találtak ezekre a hatásokra. A biológusok hidrokultúrás salátatermesztésbe fogtak, és a felhasznált vizet eltérő arányokban mikroműanyaggal szennyezték. Minél magasabb volt a műanyag koncentrációja a vízben,annál fonnyadtabbak voltak a salátalevelek, végül maguk a növények is elpusztultak. Egy másik kísérlet eredményei alapján a berlini kutatók az ttalálták, hogy a mikroműanyagok a talajlakó mikrobákra is hatással vannak. A szennyezett kísérleti föld kevesebb talajnedvességet tudott eltárolni, és ehhez a mikrobáknak alkalmazkodniuk kellett.
Maga a műanyag nem mérgező, de sajnos számos szennyezőanyagok képes magához kötni. A Genfi-tóban olyan műanyaghulladékot is találtak, amely ólommal, kadmiummal vagy éppen higannyal volt szennyezett. Ha ez ahulladék mikroműanyagként végzi, a halak szervezetébe juthat, és végül a vacsoránkba kerül. Állatkísérletekkel mutatták ki, hogy a műanyagban lévő adalékanyagoknak az emberi (és állati) hormonokhoz hasonló hatásuk is van, és ezzel a szaporodást vagy éppen az anyagcserét befolyásolhatják, de akár cukorbetegséghez is vezethetnek.
Bigalkéék még olyan távoli és viszonylag elzárt természetvédelmi területeken, mint Vals-ban vagy épp a Waadt-i L’Etivaz-ban istaláltak mikroműanyagokat, amelyek ráadásul 1 mm-nél is kisebb voltak. Feltételezéseik szerint ezeket az eső vagy aszél szállította oda. Ez azt jelenti, hogy a mikroműanyagok egy részét be islélegezzük. Ráadásul egyes vizsgálatok a német sörön kívül a sóban, a cukorbanés a mézben is mikroműanyagokra bukkantak.
Sajnos ezen nincs mit csodálkozni. Az 1950-es évek óta világszerte gyártott 8,3 milliárdnyi tonna műanyag valahol végül szemétként végezte vagy fogja végezni. Manapság a műanyaghulladék 9%-át hasznosítják újra, és 12%-át égetik el. Az emberi történelemben a kőkor, a bronzkor és avaskor után eljött műanyagkor.
Írta: Connie Schmid
Forrás: https://www.beobachter.ch/umwelt/plastikmull-hier-steckt-am-meisten-mikroplastik-drin
Fordította: Kádár Anett
A részleteket 
Hozzászólok