Éghajlatváltozás Globális problémák, fenntartható fejlődés

Az éghajlatváltozás tagadóinak néhány diagram

Egyre gyakoribb, hogy egyes politikusok, véleményformálók bagatellizálják az éghajlatváltozás tényét. Az alábbi diagramokat azoknak ajánljuk, akik nem veszik komolyan a klímaváltozást.

„Ma ugyanis minden elmeháborodott társadalommérnök, minden küldetéstudatos, önjelölt próféta, minden haladásmániás egyszersmind klímaszakértő is. Aki manapság egy kicsit is ad magára ezekben a körökben, az naponta minimum háromszor mond valami rettenetesen riasztót és sokkolót arról, hogy legkésőbb ötven év múlva vége az emberiségnek, ugyanis meg fogunk sülni. … Csak egy gondolkodó emberben némi kétséget ébreszt az a tény, hogy ötven évvel ezelőtt már láttuk ugyanezt, csak ellenkező előjellel, továbbá az, hogy állandóan kilóg a politika patás ördög lába ebből az irányított, jól jövedelmező rettegésből.”

– ezek egy olyan ismert személy gondolatai, aki a másképpen gondolkodókat többnyire durván, bántóan szélsőségesen minősíti. Gondolatait nem minősítjük, az alábbi tények, adatok megteszik azt.

Természeti katasztrófák típus szerint

Az ábra jelkulcsa felülről lefelé: tömegmozgás (pl. gravitáció hatására sziklaomlás), vulkáni tevékenység, tűz, földcsuszamlás, földrengés, extrém hőmérséklet (pl. hőhullám), aszály, extrém időjárás (pl. felhőszakadás, hurrikán), árvíz

Az ábra adatai szerint a földkéregben lejátszódó folyamatok (tömegmozgás, vulkánosság, földrengés) száma nem növekedett, ezzel szemben az extrém időjárási helyzetek, a tüzek, az árvizek gyakoribbá váltak.

A természeti katasztrófák által érintett népesség (2017)

Gazdasági hatások, károk (USD)

A természeti katasztrófák által okozott gazdasági károk kategóriánként (USD)

Az ábra jelkulcsa felülről lefelé: tömegmozgás, földcsuszamlás, vulkáni tevékenység, extrém hőmérséklet, tűz, aszály, földrengés, extrém időjárás, árvíz

Magyarországi változások

Az átlaghőmérséklet változásának becslése az 19012016 (forrás: https://www.met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/megfigyelt_valtozasok/Magyarorszag)
Az országos átlagos csapadékösszegek változásának becslése az 19012016 időszakban (forrás: https://www.met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/megfigyelt_valtozasok/Magyarorszag)

Forrás: https://ourworldindata.org/natural-disasters; https://www.met.hu/eghajlat/eghajlatvaltozas/megfigyelt_valtozasok/Magyarorszag

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.