A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó egyik asztronauta készített decemberben (fotó: https://earthobservatory.nasa.gov)
Amerika Globális problémák, fenntartható fejlődés

Az Amazonas „aranyfolyói”

Az Amazonas "aranyfolyóit", vagyis az illegális aranybányászat nyomait feltáró ritka felvételeket közölt a NASA.

A felvételeken felvillanó „aranyfolyók” vízzel telt bányagödrök, melyeket engedély nélküli bányászok ástak az amerikai űrhatóság közlése szerint. Az általában rejtve maradó bányák visszaverik a napsugarakat, ezért válnak láthatóvá a képeken, melyeket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó egyik asztronauta készített decemberben.

A képek újabb bizonyítékul szolgálnak a Peru délkeleti részén lévő Madre de Dios régió romboló hatású aranybányászatának jelentős méreteire.
Az ország vezető aranyexportőr, Madre de Diosban pedig szabályozatlanul zajlik a bányászat, több ezer bányász próbál ebből megélni.
A terület óriási biodiverzitással rendelkező régió, a kiterjedt bányászati ipar azonban nagy mértékű erdőirtáshoz és az élőhelyek pusztulásához vezetett. Mérgezi a helyi közösségeket is az a több tonnányi higany, mely az arany kinyeréséhez szükséges. A tudósok szerint jelentős mennyiség kerül a folyókba vagy a légkörbe.

A képeken feltűnő gödrök több száz, vízzel telt medence sárral körülvéve, ahol a növényzetet eltávolították. A bányászok a régi folyók medrének irányát követik, ahol lerakódhatott az üledék a benne lévő ásványokkal együtt.

A régió egyes területein – majmok, jaguárok és különleges pillangók élőhelyén – a szakértők szerint az erdőírtás vezető oka a bányászat.

Egy 2019 januári tanulmány szerint az aranybányászat miatti erdőirtás a becslések alapján 9280 hektárnyi területet tett tönkre az Amazonasz perui részén 2018-ban.
Az arany emelkedő ára miatt a helyi közösségekben élő emberek gyakran a bányászatban látják az egyetlen megélhetési lehetőséget. Egy 2012-es becslés szerint 30 ezer bányász dolgozott a régióban.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/02/08
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.