G20

G20-csúcs – Záróközlemény: „túlságosan gyenge” a világgazdaság

Aggodalmát fejezte ki a világgazdaság állapota miatt a világ 19 legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport.

Aggodalmát fejezte ki a világgazdaság állapota miatt a világ 19 legerősebb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport az oroszországi Szentpéterváron tartott csúcstalálkozó pénteken kiadott zárónyilatkozatában.

„A világgazdaság továbbra is gyenge, a növekedés törékeny és egyenlőtlen” – áll az állam- és kormányfők kétnapos találkozójáról kiadott záróközleményben.

A szövegben utaltak rá, hogy sok országban „túlságosan magas a munkanélküliség”.
Angela Merkel német kancellár elmondta: a G20-csoport megítélése szerint még nem múlt el az euróövezet válsága, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy „a bizalom visszatért”. Ha folytatódnak a strukturális reformok, és minden, eurót használó ország teljesíti kötelezettségét, „lépésről lépésre ki lehet lábalni a válságból”.

A tanácskozáson – amelyet beárnyékolt a szereplőknek a szíriai válság megoldásával kapcsolatos nézetkülönbsége – két konkrét gazdasági téma volt napirenden: az adóelkerülés elleni küzdelem és az úgynevezett „árnyékbankrendszer” – a fedezeti alapok, kockázati tőkealapok, pénzpiaci alapok – működésének szorosabb ellenőrzés alá vonása. Angela Merkel egyenesen úgy fogalmazott a csúcstalálkozó előtt: a G20-ak nevetségessé válnának, ha Szentpéterváron nem sikerül előrelépni ezen a területen.

A csoport egyelőre az „árnyékbankrendszerrel” kapcsolatos szabályozás menetrendjéről állapodott meg. Ezek az „árnyékbankok” irdatlan pénzösszegeket kezelnek, amelyek egy része visszakerül a bankrendszerbe, az ellenőrzésük mégsem olyan szoros. Egy ilyen befektetési bank, az amerikai Lehman Brothers öt évvel ezelőtti összeomlásától számítják a világméretű gazdasági és pénzügyi válságot.

A másik kérdésben, a nagyvállalatok adóelkerülését megakadályozandó, megállapodtak, hogy 2015-ig meg kell valósulnia az államok közötti automatikus adatcserének, és vállalták: úgy alakítják törvényeiket, hogy a nagy nemzetközi konszerneknek egységesen abban az országban kelljen adót fizetniük, ahol a nyereségük keletkezik. A G20-ak egyetértettek abban: akciótervet kell készíteni, hogy korlátok közé szorítsák a multinacionális vállalatok legális adóoptimalizálási lépéseit. Konkrét intézkedésekről ugyanakkor nem állapodtak meg.

A G20-csoporton belüli öt legnagyobb feltörekvő ország, Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság (BRICS) megállapodott egy 100 milliárd dolláros közös mentőalap létrehozásáról. Ez az alap az öt állam esetleges rövid távú likviditási nehézségeit hivatott áthidalni.

(MTI/AFP/dpa/Reuters)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.