Címlap Globális problémák, fenntartható fejlődés

Kenyában négy év börtönbüntetés jár a műanyagzacskó használatáért

Világszerte több mint 60 ország tesz már intézkedéseket a műanyaghulladékok egyre súlyosbodó problémájának kezelése érdekében - derül ki a témában készített eddigi legnagyobb, az indiai Újdelhiben kedden bemutatott ENSZ-tanulmányból.

A világszervezet Környezetvédelmi Programjának (UNEP) jelentése szerint a Galápagos-szigeteken például betiltják az eldobható nejlonzacskókat, Sri Lankán a polisztirolhab használatát, míg Kínában egyre nagyobb teret hódítanak a biológiailag lebomló zacskók.

A kelet-afrikai Eritreában betiltották a műanyagzacskókat és jelentősen csökkent a csatornadugulások száma. Kínában hárommilliárd nejlonzacskót használtak el évente 2008 előtt. Mostanra 60-80 százalékkal csökkent a használatuk az élelmiszer-áruházakban, ám a piacokon továbbra is jelen vannak.

Vietnamban adót vetettek ki rájuk, ám ennek ellenére is széles körben használják őket. A helyi kormány épp ezért azt fontolgatja, hogy ötszörösére növeli a zacskókra kivetett adót.

Írországban az adó hatására 90 százalékkal csökkent a műanyagzacskók használata.

Kenyában a tehenek átlagosan 2,5 zacskót esznek meg életükben. A kelet-afrikai országból mára teljesen száműzték a nejlonszatyrokat, és pénzbírság, valamint négy év börtönbüntetés jár gyártásukért, importjukért és használatukért is – olvasható a BBC News honlapján.

Ezt is elolvasom:
Infláció Magyarországon (1991-2019)

A bevezetett intézkedések ugyanakkor vegyes eredményeket hoztak. Kamerunban például tilos a műanyagzacskók használata és a háztartásoknak minden kilogrammnyi begyűjtött műanyaghulladék után fizetnek, ám a műanyagzacskókat továbbra is becsempészik az országba.

A jelentés szerint a világon eddig előállított kilencmilliárd tonna műanyagnak csak mintegy kilenc százalékát hasznosították újra, és 12 százalékát égették el. A fennmaradó 79 százalék szeméttelepeken, az óceánokban és a folyókban halmozódott fel, ahol évezredekre van szükség a teljes lebomlásukhoz.

A legnagyobb gondot az egyszer használatos termékek okozzák, mint a műanyagzacskók, szívószálak, evőeszközök. A Föld országaiban évente 5 ezer milliárd műanyagzacskót használunk el, és ha semmi sem változik, az évszázad közepére már 12 milliárd tonna műanyaghulladék árasztja el a világot
 – figyelmeztet az UNEP-jelentés.

Ezt is elolvasom:
Az Északi-sarkvidéken köt ki Európa szemete

A tengerben lebegő hulladék évi 1,3 milliárd dollár kárt okoz a halászatnak, a hajózásnak és a turizmusnak Ázsia Csendes-óceánnal határos térségében. A műanyagzacskók szerte a világon eldugaszolják a városi vízelvezetőket és ezzel árvíz- és járványveszélyt okoznak, vagy a haszonállatok gyomrába kerülnek.

A szakemberek a műanyag 35 lehetséges biológiai helyettesítő-anyagát sorolták fel a tanulmányban. Ezek közé tartozik a kukorica tartalékfehérjéje, a zein, a nyúlszőr, a tengeri hínár, a gombafélékből készülő hab, a QMilch nevű anyag, amely magas koncentrációjú kazein tejfehérjéből készül, valamint az ananászlevélből előállított pinatex.

A törvényalkotók egy része azonban aggódik a biológiai alternatívák körüli túlzott felhajtás miatt is. Ennek oka, hogy annak idején a bioüzemanyagokkal kapcsolatos kezdeti optimizmus is hamar szertefoszlott, miután esőerdőket kezdtek kiirtani, hogy pálmaolajat termeljenek az autók működtetéséhez.

Ezt is elolvasom:
Mezőgazdasági vízfelhasználás Magyarországon (2000-2017)

Az adókivetés és a korlátozás – amennyiben jól megtervezettek és sikerül is betartatni őket – a műanyaghulladék-termelés megfékezésének leghatékonyabb módjai közé tartoznak – vélik a jelentés készítői.

A szakemberek szerint emellett sokkal szélesebb körű összefogásra lenne szükség, például a vállalatok bevonására, beleértve a műanyagtermelőket is, akiket kötelezni lehetne arra, hogy bizonyos módszerekkel nagyobb mértékű újrahasznosításra ösztönözzenek.


Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • 2021. januári nemzetközi agrometeorológiai helyzetkép 2021/01/26
    A mezőgazdasági termelést, így a világpiaci árakat az időjárás világszerte alapvetően befolyásolja. Az alábbiakban a nagyobb termőterületeken bekövetkezett főbb időjárási folyamatokat és azok mezőgazdaságra gyakorolt hatását foglaljuk össze. Európában csapadékhiányos és túl nedves vidékek is előfordulnak, az USA őszi búza vetésterületének pedig mintegy harmadát aszály sújtja. A déli féltekén, Ausztráliában befejeződött a búza aratása, csaknem […]
  • Egy kis szusszanás 2021/01/26
    A következő periódusban egy kis nyugalom következik, ezt követően azonban továbbra is dinamikus marad az időjárás.