Amerika Címlap Társadalom - népek, kultúrák

DNS-vizsgálattal igazolták az inkák eredetével kapcsolatos legendákat

Inka kisfiú - Cusco, Peru (fotó: Ben Ostrower)
A hajdani inka uralkodók ma élő leszármazottainak genetikai vizsgálatával igazolták perui kutatók, hogy az amerikai kontinens legnagyobb prehispán civilizációjának eredetével kapcsolatos két legenda, amelyek közül az egyik a perui Puno megyében lévő Titicaca-tó környékét, a másik a perui Cuzcóban lévő Pacaritambo barlangot tartja az inkák származási helyének, igaz és kapcsolódik is egymáshoz.

A limai Universidad de San Martín de Porres kutatói, Ricardo Fujita és Jose Sandoval az inka kultúrától megbabonázva döntöttek úgy, hogy utána járnak az ősi indián civilizáció eredetét övező történeteknek. A témáját tekintve egyedülállónak számító tanulmányuk célja annak kiderítése volt, hogy az inkák eredete egyetlen, vagy esetleg több patriarchára vezethető-e vissza – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A vizsgált legendák egyike szerint az inkák egy szerelmes pártól származnak a Titicaca-tó környékéről, míg a másik történet szerint az első inkák az Ayar testvérek voltak, akik a Pacaritambo barlangból jöttek elő.

A kutatók több mint háromezer perui, bolíviai és ecuadori őslakostól vett DNS-mintát vetettek össze az inkák azon leszármazottainak genetikai adataival, akik még ma is Cuzcóban, valamint a Titicaca-tó környéki településeken élnek.
A leszármazottak családfájának rekonstruálását követően a kutatók végül 200 olyan embert azonosítottak Cuzco déli részéről, valamint Bolívia északi területeiről, akik genetikai azonosságokat mutatnak a hajdani inka nemességgel.

„Három éven át vizsgáltuk a leszármazottak genetikai adatait, és most már megerősíthetjük, hogy az inka civilizáció eredetét övező két legenda összekapcsolódik egymással” – mondta Fujita. Hozzátette: „arra a következtetésre jutottunk, hogy az inka birodalom nemessége két ágról, a Titicaca-tó és a Cuzco környékéről származik”.

A kutatók munkájának azonban még koránt sincs vége, ugyanis még messzebbre vissza akarnak tekinteni a múltba, hogy „a lehető legpontosabb képet alkothassák meg a legjelentősebb prehispán civilizáció eredetéről”.

Ehhez viszont már ősi leletekből, például múmiákból vett DNS-mintákra lenne szükségük. Ez azonban meglehetősen nagy kihívást jelent, ugyanis az 1532-ben érkezett spanyol hódítók elpusztították az inka múmiákat, amikor kereszténységre akarták áttéríteni a helyieket. A kutatók ezért most olyan területek után kutatnak, ahol az inkák közvetlen leszármazottai nyugszanak.

A mostani tanulmány előzetes eredményeit a Molecular Genetics and Genomics című folyóiratban közölték.

A mai Argentína nyugati felétől egészen Kolumbia déli részéig terjedő Inka Birodalom közigazgatási, politikai és katonai központja Cuzco volt. Az inkák több mint kétszáz évig uralkodtak a területen a spanyol hódítók 16. századi megérkezése előtt.

A birodalomhoz tartozott a mai Peru területén található Machu Picchu romváros is, amely a világörökség része (fotó:
Babak Fakhamzadeh)
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.