A fekete párduc a kameracsapda felvételén (forrás: cnn.com)
Afrika Címlap Színes mozaikok a nagyvilágból Tudomány

100 év után fekete párducot láttak Afrikában

Több mint 100 év után újra láttak fekete párducot, sikerült felvételeket is készíteni róla Kenyában - közölte a CNN-nel a San Diegó-i állatkert biológusa.

Nick Pilfold elmondta, hogy miután hallották a ritka ragadozó hírét, csapatával kameracsapdákat helyeztek ki a Laikipia megyei rezervátumba a párducpopuláció tanulmányozására, majd hónapokon át vártak és figyeltek. Több kamerát tettek oda, ahonnan többen is jelentették, hogy látták a fekete párducot.

„Néhány hónap alatt több kameránknak is sikerült felvételt készítenie róla” – mondta Pilfold a kedd esti interjúban.
A nőstény párduc teljesen fekete szőrzete a melanizmus, vagyis a festékanyag-felhalmozódást okozó génváltozat számlájára írható, az albinizmus ellentéte.

A biológus elmondta, hogy ugyan napvilágnál tökéletesen feketének tűnik a nagymacska bundája, a kamerák éjszakai infravörös felvételein vöröses mintázat is kirajzolódik rajta.
Bár többen jelentették, hogy láttak fekete párducot, ez az első igazolt felvétel egy 1909-es etiópiai megfigyelés óta.
„Valószínű, hogy mindig éltek fekete párducok Kenyában, de ezt azóta nem sikerült jó minőségű felvételekkel igazolni” – tette hozzá Pilfold.

A melanizmus a leopárdok nagyjából 11 százalékánál jelentkezik, ám ezek az állatok többnyire Délkelet-Ázsiában élnek. Afrikában rendkívül ritka a fekete párduc.
A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a párduc vagy leopárd (Panthera pardus) a veszélyeztetett állatok között szerepel.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Gyenge hidegfront jellegű hatás várható 2025/03/20
    Az ország nagyobb részén hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, elszórtan alakulhat ki záporeső. Keleten azonban borongósabb időre készülhetünk, sőt a csapadékra is nagyobb az esély. Megerősödik az északnyugati szél, néhol viharos széllökések is lehetnek, ami rontja a hőérzetünket.