Címlap Tudomány

Eddigi legjobb minőségű felvétel a Charonról

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket tette közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Plútó holdjáról, a Charonról.

A New Horizons űrszonda e héten megjelentetett fotóin központi szerepet tölt be a hold, amelyről minden eddiginél nagyobb felbontású, részletgazdagabb és színesebb felvételeket lehet megtekinteni.

A NASA folyamatosan gyűjti be a szonda Plútó melletti történelmi fontosságú elhaladásakor készült fotókat és adatokat. A várakozások szerint a folyamat csupán 2016-ban fejeződhet be, ennek oka a Földtől való hatalmas, mintegy öt milliárd kilométeres távolság okozta lassú információáramlás.

A New Horizons a törpebolygó július 14-i megközelítése óta már mintegy 100 millió kilométert tehetett meg a Naprendszer külső területein haladva.

A kutatók előzetesen attól tartottak, hogy a Plútó átmérőjének alig a felével rendelkező Charon meglehetősen unalmas látvány lesz a törpebolygóhoz képest, ehelyett a felvételek tanúsága szerint rendkívül változatos az égitest felszíne, amelyen kráterek, hegyek, csipkézett északi felvidék és délen sima alföldek is láthatóak.

A hold felszínét a középső területeken látványos mély törések és kanyonok borítják. A kutatók szerint ez arra bizonyíték, hogy az égitestet egy roppant méretű geológiai megrázkódtatás érte valamikor a múltban.
„Úgy néz ki, mintha a Charon egész kérge felszakadt volna” – nyilatkozta John Spencer, a küldetésen dolgozó tudós, aki szerint a felvételeken látottakat leginkább a Marson található roppant méretű Valles Marineris kanyonrendszerhez lehet hasonlítani.

A tudósok szerint a hold déli részén húzódó Vulcan Planum néven emlegetett síkságon jóval kevesebb a kráter, így viszonylag fiatal képződmény lehet. Úgy vélik, hogy a terület viszonylagos simasága önmagában is biztos jele a felszín egykori nagyléptékű újraalakulásának.

A küldetésen dolgozó kutatók szerint elképzelhető az is, hogy egyfajta hideg vulkáni aktivitás, kriovulkanizmus lehet a felelős a látottakért.
„A csapat tárgyalja annak lehetőségét, hogy egy belső vízóceán fagyhatott meg régen, és az ebből következő tömegváltozás vezetett a Charon feltöréséhez, megnyitva ezzel az utat a vízalapú láva felszínre ömlése előtt” – idézi a NASA közleménye Paul Schenket, a houstoni Lunar and Planetary Institute munkatársát.

http://www.bbc.com/news/science-environment-34420062

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.