Címlap Tudomány

A tűzhányók segíthették „egyeduralomra” a dinoszauruszokat

A szélsőséges, nagyjából egymillió éven át tartó vulkáni tevékenység okozhatta a földtörténet egyik legnagyobb tömeges fajpusztulását, mely lehetőséget teremtett a dinoszauruszok elterjedésére.

– írta a BBC hírportálja.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői ősi kőzeteket elemeztek és kétszázmillió évvel ezelőtti hatalmas vulkánkitörések nyomaira bukkantak. Ezek a kitörések vezethettek az egyik legnagyobb, úgynevezett tömeges kihalási eseményhez.

„A dinoszauruszok képesek voltak kihasználni az állatvilágban előállt hiányt, amit a kihalt fajták hagytak maguk mögött” – magyarázta Lawrence Percival, az Oxfordi Egyetem földtudományi tanszékének kutatója.

A tudósok négy kontinens kétmillió éves kőzetmintáit vizsgálták meg. Egy korábbi tanulmány azt mérte fel, hogy változott a szénmennyiség a kőzetekben, ami a vulkánkitörésekből származó szén-dioxiddal függött össze. Az új kutatás a tűzhányók tevékenységének egy másik nyomát, a higanyt analizálta.

A tűzhányó kitörésével felcsapó gázcsóva higanyt is tartalmaz, mely a legkörbe kerül, mielőtt visszaszállna a talajra, leülepedne és évmilliókig ott maradna.

„Ha egy üledékrétegben kiugró higanymennyiséget észlelünk, tudjuk, hogy a réteg korával egy időben vulkáni tevékenység folyt. Pontosan ezt láttuk a tömeges kihalás idejében is” – mondta Percival.
Az évmillión át tartó kitörések tömeges fajpusztuláshoz vezethettek: a krokodilhoz hasonló állatok, a hüllőszerű emlősök és a kétéltűek is kihaltak.
Az első, korai dinoszauruszok azonban túlélték ezt a korszakot, bár a kutatók erre nem találtak magyarázatot.
Amikor a vulkánok többsége elcsendesedett, a dinoszauruszok kevés vetélytárssal találhatták szembe magukat, így elszaporodva átvehették az uralmat a tudósok szerint.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.