Ázsia és Ausztrália Címlap Országról országra Társadalom - népek, kultúrák

Ötven éve kezdődött a “kulturális forradalom”, Kína hallgat az évfordulón

Mao Ce-tung (Fotó: http://www.telegraph.co.uk)

Kína hallgatásba burkolózott hétfőn, az éppen fél évszázada útjára indított “proletár kulturális forradalom” évfordulóján – sem hivatalos nyilatkozat, sem a média nem utalt az évfordulóra.

A kommunista párt vezetése Mao Ce-tunggal az élén ötven éve egy ezen a napon kiadott körlevélben elítélte a burzsoázia képviselőit, akik “befurakodtak a pártba”, egyúttal harcra hívott fel a burzsoá elemek és reakciósok ellen.

A körlevélben azt igyekeztek elhitetni, hogy Mao politikai ellenfelei a “jobboldali burzsoázia” támogatói, akik a proletárdiktatúra létét veszélyeztetik. Ezzel a nappal gyakorlatilag a pokol 10 évét hozták Kínára, mert a pusztítás, a tisztogatások – különböző intenzitással – lényegében Mao 1976-os haláláig tartottak.

A kínai hivatalos média vagy a párt – még ha vannak is a nosztalgiában szemet hunyva fürdőző frakciói – hivatalosan nem kívánt megemlékezni az egykor történtekről.

Kína rettenetesen megszenvedte azokat az időket és szinte minden családnak valamilyen módon köze van azokhoz a brutális megtorlásokhoz, amelyek mély nyomot hagytak tízmilliókban.

Életük, jövőjük pecsételődött meg ebben az időszakban, például mert a gyerek nem tudott tanulni, továbbtanulni, mert tévútra sodródott és már nem igazán volt képes visszailleszkedni. Másokat vidékre vezényeltek és parasztok között dolgoztattak. Sokan nem tudták kiheverni a történteket, de nem beszélnek róla szívesen, szégyellik.

Egy idős kínai értelmiségi, akit annak idején frissen végzett egyetemistaként vidéki rizsföldekre “száműztek”, úgy fogalmazott, hogy ahogy más országok és nemzetek történelmében is vannak sötét fejezetek, úgy Kínáéban is szép számmal akadnak ilyenek. Ők nem büszkék az 50 éve kezdődött évtizedre, de ez nem jelenti azt, hogy a kérdés tabu.

Mint mondta, a traumán túl vannak, megítélés kérdése, hogy annak feldolgozását segítené-e, ha időről időre felhoznák a témát. Szerinte egyértelmű, hogy a központi vezetés nem kívánja a felszínen tartani, nem akarják a túlélők sebeit feltépni, nem akarnak újra és újra szembe nézni a történtekkel. Ennek egyúttal az is a következménye, hogy a korszak tanulságainak “társadalmi kibeszélése”, az áldozatok utólagos megkövetése egyelőre nem fog megtörténni.

Az elmúlt években ettől függetlenül például vörösgárdisták is megszólaltak a médiában, s közülük voltak olyanok is, akik bocsánatot kértek a nyilvánosság előtt. Több írás, dokumentum is napvilágot látott arról, hogy milyen következményei voltak annak az embertelenségig fokozódó kampánynak, amely mégiscsak a sokak számára “szent” Mao Ce-tung nevéhez kapcsolódik.

Azzal kapcsolatban, hogy veszélyeztetné-e a kommunista párt legitimitását, ha a “nagy népi hallgatást” egyfajta diskurzus váltaná fel és a fiatalok is alaposabban megismerhetnék a történelem e korszakának részleteit, az illető úgy fogalmazott, hogy “az emberek tudják, ezek a kommunisták már nem azok a kommunisták, és az a világ már nem jöhet vissza. Ahogyan annak a rossz emlékű személyi kultusznak sincs már helye a mai modern, de még mindig fejlődő Kínában, amely az 1960-as éveket és a 70-es évek egy részét jellemezte”.

Ebben az időszakban értelmiségiek, politikusok tömegét hurcolták meg, feljelentések alapján, vagy csak ránézésre aláztak meg nyilvánosan tanároktól és iskolaigazgatóktól kezdve bárkit, aki iskolázott volt, ő maga, vagy a felmenői földet birtokoltak, vagy csak nem voltak eléggé lelkes hívei a proletárforradalomnak.

Azok mellett, akiket meglincseltek, az utcán halálra köveztek vagy megvertek, számos érintett menekült az öngyilkosságba.

1966 őszétől leállt az oktatás, a fanatizált fiatalok vörösgárdákat szerveztek, akik csoportosan vonulva karszalagot viselve, Mao kis piros könyvecskéjével a kezükben rombolták le a “régi világ” jelképeit; templomokat, temetőkben sírokat rongáltak meg, a kínai történelem jeles alkotásait, műemlékeket, művészeti remekeket, könyvtárakat égettek fel az ország minden részén.

kina_kult_forr1_k
A plakáton Mao kis piros könyve (középen álló nő kezében) és a régi világ emlékeinek elpusztítása (jobbra alul könyvégetés, balra alul szobrok, sírok megrongálása) látható (Fotó: http://www.thehistoryblog.com)

Miközben Mao ellenfeleit valóban sikerült kiiktatni, a túlkapások elburjánzása miatt helyenként a legfelsőbb pártvezetésnek kellett “védett személlyé” nyilvánítani valakit, hogy ne váljon a gátlástalan népharag áldozatává, de olyan is volt, hogy a hadsereget kellett bevetni a gárdisták ellen. A vidéki őrület viszont gyakorlatilag kicsúszott minden ellenőrzés alól.

Mao halála után az őt körülvevő és befolyásoló, “ultrabalosnak” nevezett négyek bandáját, köztük a feleségét Csiang Csing volt színésznőt letartóztatták, kettőjüket halálra ítélték, egyikük életfogytiglani, másikuk pedig 20 év börtönbüntetést kapott. A halálos ítéleteket nem hajtották végre, Mao felesége 1991-ben öngyilkosságot követett el.

negyekbandaja1
A négyek bandájának pere – jobbról az első Mao felesége (Fotó: http://www.straitstimes.com)

A bíróságon 730 ezer ember üldözésével és 35 ezer ember halálba kergetésével vádolták őket. A kínai kulturális forradalom akcióinak következtében hivatalosan 1 millió 700 ezer ember halt meg, de az áldozatok számát más becslések ennek a többszörösére teszik.

A kulturális forradalom szintén hivatalos minősítése: “10 év katasztrófa”. 1981-ben – Mao Ce-tung halála után öt évvel – a kulturális forradalmat és az új Kína alapító elnökének politikusi pályafutását párthatározatban értékelték. Bírálták a nagy kormányost hibái miatt, de úgy ítélték meg, hogy politikusi tevékenységében 70:30 arányban a pozitív elemek voltak túlsúlyban.

 

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint