Tanulmányok Tudomány

A Galilei-akta

Galilei reménykedett, hogy tanai miatt az egyház nem fogja megbüntetni. Mitől is kellene félnie? Ő Itália értelmiségi sztárja, Európa legjelentősebb tudósa volt.

Amikor 1633. január 20-án Galileo Galilei útra kel gyaloghintójával Rómába, hogy bírái elé álljon inkvizíciós perében, már 68 éves aggastyán, de a világhírű matematikusnak és csillagásznak minden oka megvan arra, hogy reménykedjen: az egyházi hatalom nem fogja megbüntetni. Mitől is kellene félnie? Ő Itália értelmiségi sztárja, Európa legjelentősebb tudósa.

„Párbeszédek a két legnagyobb világrendszerről, a ptolemaiosziról és a kopernikusziról” című könyvét, amelyért most felelnie kell, a római katolikus egyház négy cenzora is engedélyezte. És barátja, VIII. Orbán pápa is bátorította őt a mű megírására. Emellett Galilei hithű katolikus és bízik az egyházban. Az inkvizíció számára nem ijesztő: már kétszer is perbe fogták, de a kegyurak egyszer sem tettek ellene semmit. Ugyan mi is történhetne vele?

Fél évvel később azonban elbukott. Az inkvizíció bírái elítélik, könyvét betiltják, a pápánál kegyvesztett lesz, a matematikusnak térden állva, esküvel kell megtagadnia tanát, miszerint a Föld a Nap körül kering. Történelmi megaláztatás és botrány ez, de nem Galileinek, aki továbbra is kutat, könyveket jelentet meg, hanem az egyház számára.

Még sosem volt olyan per, amely annyit ártott egy intézménynek, mint ez. A Vatikán máig sem tudta magáról lemosni a verdikt szégyenét: a tudomány ellensége, maradi, hajthatatlan! Az általánosítható olvasat szerint a Galileo Galilei ellen folytatott per a másként gondolkodók évszázados elnyomásának csúcspontja, az inkvizíció intoleranciájának utolsó bizonyítéka volt. Ezzel egy időben olyan fényes korszak kezdete is volt, amelyben az egyház nem tudhatott és nem is tudott részt venni. A felvilágosodás, a modern tudomány, a fejlődés korszaka volt ez! Galilei hős volt, az egyház pedig szűklátókörű. Így értelmezik ma is az akkori drámát.

A legújabb kutatások azonban nem tudják bizonyítani ezt az értelmezést. A Galilei-per sokkal inkább tragikomédia, mint hősi eposz. Bonyolult tanmese a hatalomról és a visszaélésről, a hiúságról és az önérdekről, a hibákról és tévedésekről. Csak egy valami hiányzik belőle szinte teljesen: a tudomány. A tudományról esett benne a legkevesebb szó, annak ellenére, hogy azzal kezdődött a darab.

A 45 éves Galilei, aki az akkor Velencéhez tartozó Padovában professzor, 1609 júliusában egy új holland találmányról, a teleszkópról értesül. Rögtön sejti, hogy egy olyan tengeri hatalom számára, mint Velence az ilyen távcső felbecsülhetetlen értékű.

Anélkül, hogy valaha is látott volna ilyen eszközt, abból indul ki, hogy csak a konkáv és konvex lencsék kombinációjával lehet elérni azt a hatást, amiről hallott. A műszaki érzékkel is tehetséges kutató egy hónapon belül elkészít egy több mint háromszoros nagyítású teleszkópot. A szerkezet segítségével a velencei tengernagyok és kereskedők két órával előbb meglátják a közeledő hajókat, mint szabad szemmel. Galilei titokban hozat nyers üveget Firenzéből és még jobb lencséket csiszoltat, annak érdekében, hogy konkurensei ne tudják meg, honnan szerzi az alapanyagot.

December 1-én Galileo húszszoros nagyítású teleszkópot tart a kezében. A következő felhő nélküli éjszakán első alkalommal néz fel vele a Holdra. Ez jelenti a modern csillagászat kezdetét, azonban sokkszerű hatással is jár.

Eddigi életében nem sok minden készítette fel erre a pillanatra Galileit. Legfőbb gondjai anyagi jellegűek. Matematika professzorként csak hatodát keresi annak, mint amit a nagyobb tiszteletnek örvendő filozófusok és hittudósok magukénak tudhatnak. Emellett három, házasságon kívül született gyermeket kell eltartania, három testvére vár támogatására, kísérletei hatalmas összegeket emésztenek fel.

Anyagi helyzetének megerősítése érdekében, fiatal nemeseknek oktat várépítést, földmérést és mechanikát, saját készítésű körzőket árul, előadásokat tart. Megdöbbentő, hogy még így is talál időt arra, hogy ravasz kísérleteket eszeljen ki ferde síkokkal és ingákkal, hogy a mozgás és a sebesség titkát kutathassa. Végtelenül fáradságosan halad.

Nincsen például olyan készülék, amely legalább hozzávetőleg pontosan mérné a kis időegységeket. Galilei vízórát használ kísérleteihez, s ebből nagyjából egyforma időközönként folyadékot enged le, majd leméri azt, hogy így kapjon egyfajta időmértéket.

Valóságos megváltás lehetett Galileinek, amikor végre szeméhez emelhette a teleszkópot. És ekkor ijesztő a megfigyelés: A Holdon hegyek vannak! Völgyek! Kráterek! Ez nem lehet igaz!

Az általános tanítás szerint, amit az ókori tudósok, Arisztotelész és Klaudiosz Ptolemaiosz óta nem vontak kétségbe, a világegyetem két szférára osztható. A földi szférában minden dolog változó, véges, tökéletlen. Ennek túloldalán, az égi birodalomban, tehát a Holdon és csillagokon, minden örök, változatlan, tökéletes. Ezért képzelték az emberek a Holdat simára csiszolt, jóllehet enyhén foltos golyónak.

A tökéletes égen ugyanis csak tökéletes golyó lehet.

Erről azonban szó sincs: A Hold a Földhöz hasonlít, annak minden tökéletlenségével együtt. Az Ég és a Föld ugyanabból az anyagból van tehát? Az egész világegyetemről alkotott szemlélet ekkor megdőlne.

Az univerzum további titkokat is rejteget. A Tejút szemmel láthatóan csillagok miriádjából áll, ezeket miért nem láttuk eddig? A Nap, ahogy később felismerte, foltos. Tehát a Nap sem tökéletes? Galileit különösen a Jupiter egyik felkavaró jelensége foglalkoztatja. Hosszú éjszakákon át tanulmányozza a rejtélyt, míg papírra veti a megoldást: a Jupiter körül négy hold kering! Ez a felismerés jobban nyugtalanítja, mint az a felfedezés, milyen tökéletlen a Föld holdja.

Ezekben a napokban az emberek úgy hiszik, hogy a teljes világegyetemnek egyetlen keringési középpontja van, a Föld. Legalábbis ezt mondja a ptolemaioszi világkép, amelynek csupán Nikolausz Kopernikusz néhány követője mond ellent.

És most itt a felfedezés: a holdak, amelyeknek pályája a Jupiter körül húzódik annak bizonyítéka, hogy nem minden égitest kering a Föld körül. Ezeken az éjszakákon Galileit sokáig mardoshatta a kételkedés. Az égről alkotott minden hagyományos tudás hamis?

Gyorsan leírja felfedezését. Már 1610 márciusában megjelentet egy rövid értekezést Csillagászati Hírnök címmel. A csupán 48 oldalas kiadvány néhány hét alatt Európa leghíresebb tudósává teszi. Műve óriási hatást vált ki, megosztja az embereket. Leginkább a hercegi udvarokban nagy a megdöbbentő felfedezések iránti lelkesedés. A világi és az egyházi uralkodók is vágynak a szenzációra, a változatosságra. Kevésbé érdekli őket, hogy emellett meginog az eddigi világkép.

Más a helyzet a filozófusokkal, akik Európa szellemi életét uralják és az egyháznál és az elöljáróknál is jóval nagyobb erővel védik a világról vélt hagyományos képet. Ezek a skolasztikus tudósok lesznek az elkövetkező években Galilei legelszántabb ellenségei.

Nekik van a legtöbb vesztenivalójuk. Ha ugyanis Galilei kutatási módszere – a megfigyelésen és a kísérletezésen alapuló felismerés – elfogadottá válik, akkor ők feleslegessé válnak. Az évszázadok során Arisztotelész és más ókori filozófusok néhány alapelve nyomán ők rendkívül összetett gondolkodási rendszert létesítettek. Ahogyan azt Galilei végzi, a mérés, kísérletezés, súlymérés számukra teljesen alkalmatlan út a megismeréshez. Elképzelésük szerint a létezés legmélyebb okait nem az érzékek, hanem csak az értelem, egy kizárólagos szellemi gondolkodásmód segítségével kutathatjuk fel. Ez jelenti a vita fő tárgyát: megfigyelés a spekuláció ellenében. Galilei ellenségeinek kritikája először a távcső megbízhatósága felé fordul. Galilei megfigyelései nem többek „a lencsék puszta rémképeinél”. A teleszkóp nem a valóságot mutatja, hanem olyan képet tükröz, amely egyáltalán nem létezik, vagy csak a lencsékben fordulhat elő. A legfőbb bizonyíték: ha a lencséket elvesszük, akkor eltűnik mindaz, amit láttunk.

Galilei nem rendelkezik olyan eszközzel, amivel kivédhetné a támadásokat. Felfedezéseinek érvényességét tudományosan nem tudja bizonyítani. Nem létezik még az optika teóriája sem, amivel megmagyarázhatná a nagyítás jelenségét. Hinni kell a teleszkópnak! Ez elég gyenge védekezési pozíció.

Csak a modern természettudomány tartja úgy, hogy korai felfedezéseik pusztán igaz voltuk hatalmával az embereket maguktól értetődően meggyőzték. És az is csak legenda, hogy csupán az olyan megrögzött maradi emberek, mint például az egyházi inkvizítorok tagadták ezt az evidenciát. Ez egyáltalán nem így volt. Az akkori ismeretszint szerint Galilei ellenségeinek alapos tudományos ellenérveik voltak. A csillagásznak tehát gondoskodnia kellett arról, hogy felfedezéseit más úton fogadtassa el.

A legalább annyira becsvágyó, mint világlátott Galilei a Csillagászati Hírnökkel kihasználta egyetlen karrieresélyét: az írást II. Cosimo toszkánai nagyhercegnek ajánlja, akinek egykor magántanára volt.

Nem sokkal ezután a nagyherceg „Első matematikusának és filozófusának” nevezi ki Galileit. A herceg azt reméli, ha támogatja Galileit, akkor nagyobb tekintélyre és haladó gondolkodású képre tesz szert, a kutatónak pedig támogatásra és pénzre van szüksége.

Udvari matematikusként Galilei döntő előnybe kerül kritikusaival szemben. Ezután már senki sem hagyhatja őt figyelmen kívül. Emellett a Medici család diplomáciai kapcsolatain keresztül távcsöveket küld Európa legfontosabb udvaraiba. Számításai szerint csak akkor fogják őt békén hagyni a kritikusok, ha az uralkodók elismerik felfedezéseit.

Számítása bevált. Prágában II. Rudolf császár belenéz a távcsőbe, majd „boldogan és elégedetten” igazolja az új találmányt. Franciaországból a király tudatja, szívesen venné, ha minden újonnan felfedezett csillagot neki ajánlanának. 1611-ben Galilei diadalmasan Rómába látogat, a pápai udvarba. II. Cosimo ajánlólevelei minden ajtót megnyitnak előtte. Galilei minden tekintetben sztár: nagy kutató, szellemes beszélgetőpartner, maró gúnyokat szór.

Bíborosok látogatják teleszkóp előadásait, a jezsuita csillagászok igazolják felfedezéseit és külön Galilei számára rendezett konferencián ünneplik őt. V. Pál pápa magánkihallgatáson fogadja Galileit, semmilyen jel nem utal arra, hogy az egyház Galilei felfedezései miatt fenyegetve érezné hitét.

Ennek ellenére máig is él az a legenda, miszerint az egyház Galilei teleszkópja miatt mély válságba került, és kezdettől fogva eretnekként, a hit rombolójaként üldözték őt. Szó nem volt ilyesmiről. Mindez a 18. és a 19. század találmánya, amikor a felvilágosodás hívei a ténylegesnél is sötétebbre akarták festeni az egyházat.

A korai újkorban az egyház a tudomány legjelentősebb támogatója. Itália messzemenően a pápa befolyása alatt áll, a művészet és a tudomány úgy virágzik Itáliában, mint szinte sehol máshol Európában.

A vallás és a kutatás közötti viszony nem mentes a feszültségektől, azonban az egyház már régóta elrendezte kapcsolatát a kutatókkal.

Már Augusztinusz (354-430) és Aquinói Szent Tamás (1225-1274) egyházatyák is tudták, hogyan különböztessék meg a természet megismerését és a vallást. Elég okosak voltak ahhoz, hogy ne vonják kétségbe a Bibliát minden egyes új tudományos felfedezés hatására. A csillagászat terén – hirdette Augusztinusz a negyedik században – egy eretnek lehet, hogy jobban tájékozott, mint egy ájtatos keresztény. Galilei idejében mindez így hangzott: a Biblia megmutatja az égbe vezető utat, de azt nem, mi történik az égben.

A katolikus egyház sosem értelmezte szó szerinti igazságként a Szentírást, és főként nem tekintette tudományos tankönyvnek. A katolikus egyház sosem kételkedett abban, hogy a Biblia „obscura”, sötét, azaz értelmezni kell. A vita csak arról folyt, kinek áll jogában értelmezni a Bibliát: a pápáknak, a zsinatoknak, az egyházatyáknak vagy a hittudósoknak? Olyan végtelen viszálykodások forrása ez, amelyek legtöbbször megakadályozzák, hogy az egyház a kérdéssel kapcsolatban végérvényesen dűlőre jusson. Galilei felfedezései idején az egyház ezért tehát nem ismer olyan dogmát, amely szerint a világ a Föld körül forogna. A legtöbb hittudós – csakúgy, mint szinte minden ember ebben az időben – ugyan szilárdan meg van győződve a geocentrikus világképről, ezt azonban nem tekintik a hit dolgának. A kopernikuszi heliocentrikus világkép elszánt ellenzői ebben az időben inkább a protestánsok közül kerülnek ki, éppen azért, mert ők a Bibliát gyakran szó szerint veszik. És ennek ellenére: Galilei felfedezéseivel egy időben lassanként élesebb lesz a katolikus egyház hangja. Ez azonban inkább a protestáns terjeszkedéstől való félelem miatt történik így, semmint a tudomány miatt. Ez a félelem hamar elharapódzik és egy ellentmondásos, ugrásszerű folyamat során, néhány éven belül teljesen eltűnik az egyház hagyományos toleranciája.

1613: Galilei Levelek a napfoltokról című munkájában életében először és egyetlen alkalommal írásban védi meg Nikolausz Kopernikusz tanait.

1614: Paolo Antonio Foscarini karmelita szerzetes vitairatot hoz nyilvánosságra, amelyben a Bibliát pontról pontra a heliocentrikus világképpel egyezteti. Bellarmin bíboros inkvizítor elé terjeszti az iratot.

1615: Egy dominikánus szerzetes feljelenti Galileit, a római inkvizíció azonban nem lát okot arra, hogy eljárást indítson ellene. Bellarmin egy udvarias levélben Foscarini tudtára adja, hogy az egyháznak semmi kifogása nincsen Kopernikusz ellen, amíg a kutatók Kopernikusz tanait csupán „ex suppositione”, azaz tudományos feltevésként, és nem bizonyított valóságként mutatják be.

A 73 éves bíboros ily módon az uralkodó bibliamagyarázat és a kutatás szabadságát is meg akarja védeni. A legtöbb tudós elfogadja a javaslatot. Munkájuk ugyanis így nincsen akadályoztatva, a kopernikuszi világképet még úgysem tudja senki bizonyítani.

Galilei azon kevesek egyike, aki a kompromisszum ellen foglal állást. Azt követeli, hogy az egyház tartsa magát távol minden természettudományos kérdéstől, nem is annyira azért, hogy a kutatást megóvja az egyháztól, hanem amiatt, hogy az egyházatyák gondolataiban megvédje a Bibliát az új felismerésektől. Számos ellenséget szerez azonban magának, mivel túl messzire merészkedik a katolikus hittudósok ellen.

Minél jobban terjeszkedik a protestantizmus, annál idegesebbek lesznek a katolikus teológusok. A különböző hitvallások között a Biblia szövegmagyarázata képezi a vita központi tárgyát, és ezekben az időkben minden új értelmezés kényesnek számít. A Vatikán attól tart, ha a Biblia csillagászati kijelentéseit újra lehet értelmezni, akkor miért ne lehetne rögtön az egész Bibliát újra értelmezni?

1616-ban a mélységesen konzervatív nézetek kerülnek túlsúlyba. Az egyház indexre teszi Kopernikusz fő művét, a „De revolutionibus orbium coelestiumot” (“Az égitestek körforgásáról”, 1543), amelyet addig 73 éven át tolerált. Ezzel egy időben a pápa kemény rendeletet bocsát ki: Kopernikusz követőinek álláspontja, amely szerint a Nap képezné a világ középpontját, „filozófiailag balga és abszurd, formálisan pedig eretnek”. Ugyanez vonatkozik a Föld mozgásának tanára, amely „a teológiai valóság szempontjából, legalábbis a hit dolgában téves”. Történelme során az egyház most először tesz hivatalosan magáévá egy kozmológiai tételt, és éppen azt a földközpontúságot, amelyet a legtöbb csillagász még támogat, de már régóta kétségek övezik. Mindezt Galilei hatalmas tévedésnek érzi.

Galilei a visszalépést a gyűlölt filozófusok befolyására vezeti vissza. A visszalépés mögött azonban sokkal inkább a tudomány minden területéről érkező konzervatívok és aggályoskodók nagy koalíciója áll, akik szorult helyzetükben a Biblia mindenfajta új értelmezésének határt akarnak szabni. Az új dogmatizmus következményei azonban először sokkal kevésbé drámaiak, mint gondolták. A Vatikán fellépése ugyanis megint csak nem következetes. A római inkvizíciónak tulajdonképpen eretnekség miatt azonnal eljárást kellene indítania Galilei ellen. Ehelyett Bellarmin bíboros beidézi a tudóst és szívélyes légkörben írásos – és atyai – elmarasztalást ad át neki, amely szerint Galilei ne védje tovább két tiltott kijelentését.

Az egyház ekkor összesen ennyit tesz. Csak 17 évvel később, a Galilei elleni inkvizíciós perben fog majd ez az elmarasztalás fontos szerepet játszani. Az egyház Kopernikusz könyvével szemben is megdöbbentően elnéző. Miután a könyv felkerült a tiltott művek listájára, az egyház a Föld mozgásával kapcsolatos kijelentéseket mind feltételezésre íratja át, és a mű már 1620-ban újból nyomtatásba kerülhet.

Galilei nem különösebben nyugtalankodik amiatt, hogy rövid összeütközésbe került a római hitvédőkkel. Hírneve nem szenved csorbát, sőt, éppen ellenkezőleg! Pártfogója és barátja, Maffeo Barberini 1623-ban VIII. Orbánként elfoglalja a pápai trónust. Egy évvel később Orbán hatszor is fogadja palotájában Galileit, minden alkalommal hosszú filozófiai beszélgetéseket folytatnak. A pápa medálokat ajándékoz neki, bűnbocsánatban és élete végéig tartó ellátásban részesíti. Emellett Orbán arra biztatja a kutatót, hogy következő könyvében bátran hozza fel „a Föld mozgásáról szóló kopernikuszi feltételezés matematikai nézeteit”, amennyiben azokat hipotézisként mutatja be. A pápa nem az egyedüli, aki abban reménykedik, hogy Galilei megdönthetné az eredetileg görög-pogány arisztotelészi tanokat, és új világképet adhatna a kereszténységnek.

Szerző: Christoph Kucklick

(Forrás: GEO Magazin)

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint