Színes mozaikok a nagyvilágból Világjáró, világlátó

Vulcano: a Lipari-szigetek legdélibb tagja

Az Appenninek felgyűrődésével egy időben a harmadidőszak végén, a negyedidőszak elején vulkáni tevékenység játszódott le a Szicíliától északra, a Tirrén-tengerből kiemelkedő Lipari(Eoli)-szigeteken.

Ezek a szigetek 1000-2000 méter mélységből emelkednek 300-900 méterrel a tengerszint fölé. A szigetcsoport hét lakott és több lakatlan szigetből áll. Az egyik lakott sziget, amely a Lipari-szigetek legdélibb tagja a Vulcano.

A sziget nevét Vulcanus római istenről kapta, ugyanis az ókori rómaiak szerint a tűzhányó alatt a tűz istenének műhelye található. A mai vulkán szó a sziget nevéből származik.

Amikor a vulkán befejezi aktív életét, vagy hosszabb-rövidebb időre szünetelteti működését, még számtalan jel utal az egykori tevékenységére. Ezeket összefoglaló néven vulkáni utóműködésnek nevezzük. A vulkáni utóműködéseket a hőmérsékletük alapján csoportosítják. Mintegy 200 °C-os, magas kéntartalmú vízgőzfeláramlások a szolfatárák. Az elnevezés a Nápoly melletti Solfatara-kráterről származik, ahol a kénes gőzökből sárga kénkristályok is kiválnak. A fumarolák 100-200 °C-os kigőzölgések. A mofetták 100 °C-nál hidegebb szén-dioxid és kén tartalmú vulkáni utóműködések.

Vulcanón fürdőzésre alkalmas iszaptó csábítja a turistákat, de nem ritka a tenger fenekéről itt-ott feltörő 70-80 fokos forróvíz sem.

A sziget fő nevezetessége a 384 méter magas Gran Cratere a 300 méter átmérőjű kalderával.

Utoljára 1889-ben tört ki. Ezt a kalderát egy turistaúton mintegy egy óra alatt érhetjük el, majd leereszkedhetünk a kráter aljába. Ez az ikerkráter egy nagyobb és egy kisebb kráterből áll. A viszonylag meredek falú kaldera oldalából többnyire kéntartalmú gázok áramlanak ki és közvetlenül a gázból szilárd halmazállapotú kénként vagy annak különféle vegyületeiként válnak ki a felszínen.

Gran Cratere
Gran Cratere
  Részletes műholdkép és további képek
Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint