Színes mozaikok a nagyvilágból Tudomány

Ősi, 380 millió éves megkövült erdőket fedeztek fel a Spitzbergákon

Ősi, 380 millió éves erdők kövületét tárták fel a Jeges-tengeren található Spitzbergákon brit kutatók, akik szerint a fosszilis vadon is felelős lehetett a bolygó elmúlt 400 millió évében bekövetkezett drasztikus éghajlatváltozások egyikéért.

A 380 millió éves megkövült erdőket a Cardiffi Egyetem föld- és óceántudományi tanszékén dolgozó Chris Berry azonosította és írta le, míg pontos korukat a Southamptoni Egyetemen dolgozó John Marshall határozta meg.
Az erdők az Egyenlítő mellett terültek el a 420 millió évvel ezelőtt kezdődött és 360 millió évvel ezelőtt véget ért devon korban.

A jelenlegi elméletek szerint ebben a földtörténeti időszakban drasztikusan visszaesett a légköri szén-dioxid koncentrációja, amiért nagyrészt a növényzet megváltozása volt a felelős: az apró növények helyébe az első nagy erdők léptek és a fák fotoszintézissel kivonták a levegőből a szén-dioxidot.

A Föld felszíni hőmérséklete végül a maihoz nagyon hasonló szintre mérséklődött a légköri szén-dioxid csökkenése miatt. A ma az európai kontinenstől északra, körülbelül félúton Norvégia és az Északi-sarkpont között fekvő Spitzbergák szigetcsoport ekkor még az egyenlítőn feküdt.

A szigetcsoporton feltárt erdőket főleg pikkelyfák alkották, amelyek rendkívül sűrűn nőttek – nagyjából 20 centiméteres távolságra egymástól -, és hozzávetőlegesen négy méteresek voltak – olvasható a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portálon.
A szakemberek a Geology című folyóiratban közölték az eredményeiket.
(http://www.sciencedaily.com/releases/2015/11/151119103544.htm)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.
503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Additionally, a 503 Service Unavailable error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.