Európa Színes mozaikok a nagyvilágból

Nemzeti parkká nyilvánítják a Fogarasi-havasokat

"Transzfogarasi" országút (Fotó: http://blog.hotelguru.ro)
Nemzeti park lesz az ország legmagasabb hegysége, a Fogarasi-havasok.

A Fogarasi-havasok nemzeti park a romániai biodiverzitás leggazdagabb tartaléka lesz 27 féle élőhellyel, amely – a területén élő védett növények és állatok aránya tekintetében – “Európa Yellowstone-ja” lehet.

Romániának 13 nemzeti parkja van, 317,5 ezer hektárnyi területen, ami az ország területének másfél százalékát teszi ki, míg Európában az ilyen környezetvédelmi területek a földrész 2,8 százalékát teszi ki.

A Déli-Kárpátok vonulatához tartozó Fogarasi-havasokban található Románia legmagasabb csúcsa, a 2544 méteres Moldoveanu. A hegységen keresztül Nicolae Ceausescu kommunista diktátor parancsára az 1970-es évek elején mindössze négy év alatt utat épített a katonaság, a hivatalos statisztika szerint az építkezés során negyven utász vesztette életét.

A 2000 méteres magasságba felkapaszkodó “Transzfogarasi” országút a magashegyi időjárási viszonyok miatt csak a nyári hónapokban július elejétől október végéig használható, de a roppant látványos aszfaltozott útnak és az erdélyi oldalon épült drótkötélpályának köszönhetően turisták ezrei látogatják keresik fel, a korábban csak bakancsos, hátizsákos hegymászók által látogatott alpesi táj pedig nyaranta túlzsúfolt panziók és vendéglők zsivajától hangos.

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint