Országról országra Színes mozaikok a nagyvilágból

Holdbázis felépítésén dolgozik Kína

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott.

Nemcsak embert küldene a Holdra a jövőben Kína, de kutatóbázis felállítását is tervezi ott – írja a Zsenmin Zsipao központi lap szerdai számában.

Az újság Csang Jü-huát, a Csang’o-3 űrszonda december végi sikeres Holdra szállásának helyettes főtervezőjét idézi. Csang egy Sanghajban tartott szakmai rendezvényen nemrég úgy fogalmazott: Kína tervei között az ember Holdra küldése mellett egy állandó holdbázis felépítése is szerepel. Utóbbi szerepe új típusú energiaforrások felfedezése lenne. Az égitesten ipari és mezőgazdasági termelőbázisokat hoznának létre, valamint a földi légkörtől eltérő, egyedi adottságokat felhasználva többek között gyógyszereket állítanának elő. Csang úgy fogalmazott: a kísérlet az emberiség életterének kiterjesztésének lehetőségét igazolhatná.

A szakember megerősítette: a következő kínai Hold-misszió, a Csang’o-5 elindítása 2017-ben várható, annak feladata talajminták begyűjtése lesz. Űrhajóst a Csang’o-5-öt követően küldenének a Holdra, ennek technológiáján jelenleg is dolgoznak, hivatalos engedélyt még nem kapott a misszió.

Kína decemberben lépett be – az Egyesült Államok és Oroszország mellett – a holdjáró nemzetek tagjai közé, miután a Csang’o-3 űrszonda a Jade nyúl holdjáró robottal együtt sikeresen Holdra szállt, alig hat évvel Hold-programjának kezdete után. Soha ezelőtt nem szállt még le kínai űreszköz valamely égitesten. A teljes mértékben kínai technológia garantálta eseményt történelmi áttörésként, a „kínai álom” részeként jellemezte a kínai sajtó, s az a nemzetközi közösségben is elismerést váltott ki.

(MTI, fotó: NASA)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.