Színes mozaikok a nagyvilágból

Az iráni férfiak és a dél-koreai nők nőttek a legtöbbet 100 év alatt

A férfiak mezőnyében a hollandok, a nőknél a lettek a legmagasabbak a világon - derült ki egy 187 országra kiterjedő új tanulmányból, amely 1914-től 2014-ig vizsgálta az országok lakosainak magasságváltozását.

Az eLife című folyóiratban közölt eredmények szerint az átlagos holland férfi 183 centiméter, az átlagos lett nő 170 centiméter magas volt 2014-ben. A mutatók szerint az iráni férfiak és a dél-koreai nők nőttek legtöbbet, átlagosan több mint 16, illetve 20 centiméter a vizsgált száz évben – írta a BBC News.

Nagy-Britanniában ez idő alatt átlagosan 11 centiméterrel nőttek a férfiak és a nők, így elérték a 178, valamint a 164 centimétert.

Az Egyesült Államokban ezzel szemben megtorpant a növekedés az 1960-as és 1970-es években. Az elmúlt száz évben mindössze 6 és 5 centiméterrel lettek átlagosan magasabbak a férfiak és a nők, így az 1914-ben elfoglalt előkelő harmadik és negyedik helyről a 37. és 42. helyre estek vissza a rangsorban.

A férfiak mezőnyében Hollandiát Belgium, Észtország, Lettország és Dánia követi a sorban. A lett nők után holland, észt, cseh és szerb társaik állnak.

A világ legalacsonyabb férfijai Kelet-Timorban élnek, 160 centiméteres átlagos testmagassággal. A guatemalai nők pedig, akárcsak 1914-ben, a 2014-es adatok szerint is a legalacsonyabbak a világon: egy átlagos, 18 éves guatemalai lány 140 centiméter volt száz éve és még most sem éri el egészen a 150 centimétert.

A londoni Imperial College munkatársaként dolgozó James Bentham szerint Dél-Ázsiában – Indiában, Pakisztánban és Bangladesben -, valamint Fekete-Afrikában mindössze 1-6 centimétert nőttek az emberek száz év alatt. A Fekete-Afrika néhány területén egyenesen csökkent a férfiak átlagos testmagassága az 1970-es évek óta.

A szakemberek szerint a világszerte megfigyelhető testmagasságbeli változásoknak csupán egy része magyarázható genetikai okokkal, a többiért a környezeti hatások a felelősek.

A befolyásoló tényezők közé tartozik az egészségügyi ellátás minősége, a higiénia, a táplálkozás, az anya egészségi állapota, a terhesség alatti tápanyagbevitel.

Egyes kutatások alapján a magasabb embereknek hosszabb a várható élettartama és esetükben kisebb a szívproblémák kockázata. Néhány bizonyíték szerint azonban náluk magasabb bizonyos ráktípusok, köztük a vastagbélrák, az idős kori mellrák és a petefészekrák rizikója.

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.