A Föld mindig változik (fotó: https://www.grafokett.se)
Globális problémák, fenntartható fejlődés Színes mozaikok a nagyvilágból

10 esemény, amely a Földet örökre megváltoztatta 2018-ban

A Föld mindig változik, ez alól 2018 sem volt kivétel a maga hurrikánjaival, vulkánkitöréseivel vagy éppen földrengéseivel. Az elmúlt év 10 legjelentősebb eseményét gyűjtöttük össze.

1. A Kilauea kitörése

A Kilauea 2018-as kitörése volt az elmúlt 200 év során a legnagyobb az összes kitörése közül. Április végétől augusztus elejéig a Hawaii-i vulkánból annyi láva tört felszínre, hogy azzal 320 000 olimpiai méretű úszómedencét is meg lehetne tölteni. A láva kb. 36,5 km2-nyi területet borított be, felperzselte Hawaii-t, és kb. 2,5 km2-rel növelte a „nagy sziget” területét. A vulkáni láva gőzzé változtatott egy teljes tavat, a Pelé hajaként ismert üvegszerű lávaszálakat hagyott szerte a szigeten, és egy új szigetet is létrehozott nem messze a parttól.

2. Új-Zéland mozgó szigetei

A kutatók 2018-ban fedezték fel, hogy az új-zélandi Déli-sziget jelenleg több mint egy lábbal (kb. 30 cm) közelebb van az Északi-szigethez. Ennek oka a 2016-os, 7,8-es magnitúdójú földrengés. A földkéreg azóta is mozog, ezért van a két sziget jelenleg kb. 35 cm-rel közelebb egymáshoz, mint a földrengés előtt.

3. Afrika Nagy-hasadékvölgye

A kelet-afrikai Nagy-hasadékvölgy (Afrikai-árokrendszer) több millió éve mozog. Az az óriási repedés, amely márciusban Kenya délnyugati részén jelent meg, mégis teljesen meglepte azzal az embereket, hogy egy forgalmas utat repesztett szét, és házakat tört ketté. A 15 méter hosszan tátongó (és azóta is növekvő) lyuk március 19-én jelent meg, egy jelentős esőzéssel is kísért szeizmikus tevékenység után. A szakadék egy sokkal nagyobb folyamat része, amely végül Kelet-Afrikát fogja leválasztani a kontinens többi részétől néhány tízmillió év múlva a régió aktív tektonikus lemezeinek köszönhetően.

4. Búcsú egy gleccsertől

Az antarktiszi Pine Island-gleccserből októberben egy akkora jéghegy tört le, amely Manhattan területétől kb. ötször nagyobb. Mindez alig egy hónappal azután történt, hogy a gleccseren megjelent egy repedés. A maga 115 négyzetkilométerével ez a jéghegy még attól is nagyobb, mint ami 2017-ben szakadt le ugyanebből a gleccserből. A Pine Island-gleccserből sokkal gyakrabban válnak le borjadzással jéghegyek, mint korábban. Míg korábban kb. hatévente egyszer vált le jéghegy a gleccserről, ma már minden második évben történik borjadzás, de előfordul akár évente is. „Még nem teljesen ismerjük a háttérben álló okokat, de egyik oka az éghajlatváltozás lehet” – nyilatkozta Stef Lhermitte, a holland Delfti Műszaki Egyetem Földtudományi és Távérzékelési Tanszékének tanársegéde.

5. Kaliforniai erdőtüzek

Kaliforniában idén több mint elég volt a pusztító erdőtüzekből. November 8-tól november 25-ig tombolt az eddigi leghalálosabb erdőtűz, a Camp Fire, míg végre sikerült eloltani. 620 négyzetkilométernyi területet tarolt le, és 86 ember halálát okozta. Más erdőtüzekkel (Carr, Wolsey, Hirz és a Mendocino Complex) együtt a Camp Fire a vadon élő állatokat is megtizedelte, köztük egy olyan hegyi oroszlánt, amely korábban túlélte a Woolsey-i erdőtüzet.

6. Az Antarktisz felfelé növekszik

Nemcsak tinédzsereknek vannak növekedési fázisai. Az Antarktisz alatti fekükőzet is egyre magasabbra növekszik – körülbelül 41 millimétert évente, bizonyították be tudósok 2018-ban. Ez a növekedési ütem, amely hivatalosan is a leggyorsabb a kontinens történetében, valószínűleg az antarktiszi jég olvadása miatt van. Minél több jég olvad el, az Antarktisz annál kevésbé nyomódik lefelé. Ez jó is, meg rossz is. Jó, mert ez a felemelkedés stabilabbá teheti a megmaradó jégréteget. De a rossz hír az, hogy az emelkedés valószínűleg pontatlan jégveszteség-becsléseket eredményez, ami azt jelenti, hogy a tudósok korábban túlbecsülték az Antarktiszon maradt jég mennyiségét.

7. Eltűnő sziget

Októberben eltűnt egy kis sziget a Hawaii-i Papahānaumokuākea Tengeri Nemzeti Parkjában. Ez rossz hír a veszélyeztetett hawaii közönséges levesteknősnek (Chelonia mydas) és a súlyosan veszélyeztetett hawaii barátfókának (Neomonachus schauinslandi), amelyek költőhelyként használták a szigetet. Szóval mi is radírozta le ezt a kicsi, 11 hektáros (0,04 km2 ) Keleti-szigetet? A Walaka, amely 257 km/h-s széllökéseivel egy 5-ös erősségű hurrikán volt.

8. Csúszó sziget

Mayotte egy sziget Madagaszkár és Mozambik között. Május 11-én egy különös és rejtélyes szeizmikus esemény történt a partjai előtt. Először is a szigetet 6 cm-rel keleti, és 3 cm-re déli irányba mozdította ez az esemény. Majd egy olyan búgó hangot indított útra a világ körül, amelyet emberi füllel nem is lehetett érzékelni. Ez a búgó hang rendkívül alacsony frekvencián volt észlelhető, ami azért furcsa, mert a szeizmikus hullámok általában több frekvencián is érzékelhetők. A tudósok azóta is a rejtély megfejtésén dolgoznak.

9. Hurrikánok és tájfunok

2018 a hurrikánok, a tájfunok és a ciklonok éve is volt. A 2018-as szezonban nyolc hurrikán alakult ki az Atlanti-óceán fölött, többek között a Michael és a Florence, míg a Csendes-óceánon 13 hurrikán söpört végig, amelyek közül a Walaka hurrikán elérte Hawaii-t is. A Michael és a Florence elárasztotta az USA délkeleti részét. A Florence több mint 50 cm esőt zúdított Dél-Karolinára és 89 cm-nyit Észak-Karolinára – Ryan Maue meteorológus tweetje szerint a hurrikán mindkét államban 11 trillió gallonnyi csapadékot hozott.

10. Bugyogó, vándorló iszapfortyogó

Már a régió infrastruktúráját veszélyezteti az a sáros gejzír, amely egy hatalmas mélyedést vájt ki Dél-Kaliforniában a Union Pacific egyik vasútvonala mellett. Az iszapfortyogó egy körülbelül 5 m mély,  23 m széles és mintegy 2230 m2 nagy medencét hozott létre. A „gejzír” lassan egyre nagyobb lesz, egyre közelebb kerül a vasúti sínekhez, a 111-es autópályához és néhány drága optikai kábelhez, amelyek a Verizon tulajdonában vannak. Akkor keletkezett, amikor a Szent András-törésvonalhoz köthető nagy földrengések mély repedéseket hoztak létre a felszín alatt, amelyek lehetővé tették, hogy különböző gázok (például szén-dioxid) elinduljanak felfelé. A folyamat sok éven át stagnált, de most nincs megállás. Amikor a Union Pacific egy óriási falat épített sziklákból és acélból, a fortyogó egyszerűen alácsúszott, és folytatta útját, mintha mi se történt volna.

Írta: Laura Geggel
Fordította: Kádár Anett

Forrás: https://www.livescience.com/64314-how-earth-changed-2018.html

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.