Országról országra

Újabb hipergyors vonatokat fejlesztenek Kínában

Környezetbarát energiaforrások kombinálásával működő nagysebességű vonatok fejlesztésén dolgozik az egyik legnagyobb kínai vonatgyártó cég.

Környezetbarát energiaforrások kombinálásával működő nagysebességű vonatok fejlesztésén dolgozik az egyik legnagyobb kínai vonatgyártó cég – írja a sina.com hírportál.

A hibrid vonatoknak elektromos áramszedőjük, akkumulátoruk és dízelmotoruk is lesz, ezek kombinációjával generálnak majd energiát a működéshez – jelentette be a fejlesztő China CNR vállalat. A zöld vonatok kategóriájukban úttörőnek számítanak, s várhatóan 2015 őszén kerülhetnek forgalomba. A cég tájékoztatása szerint a járművek a hagyományos nagysebességű társaiknál némiképp lassabbak lesznek, óránként átlagosan 160 kilométeres sebességgel száguldanak majd.

Az új vonatok a kínai kormány környezetvédelmi programjának fontos részét jelenthetik. Azok nem az elmúlt években forgalomba állított modern, óránként 300 kilométernél is gyorsabb szerelvényeknek jelentenek versenyt, sokkal inkább a hagyományos vonatokat válthatják fel idővel, hozzájárulva ezzel az állomány modernizálásához. Ez rendkívüli ütemben halad: Kína 2007-ben kezdett nagysebességű vonathálózatának kifejlesztésébe, s 2012 végére már több mint 100 kínai várost kapcsolt be a rendszerbe, napi 1,33 millió főt szállítva országszerte. A 2007-2010 közti időszak nagyarányú fejlesztése 2011-ben érezhetően lelassult, elsősorban a 40 halálos áldozattal járó 2011 júliusi vencsoui vonatszerencsétlenség, a járművek gyakori meghibásodása, biztonsági aggodalmak és a viszonylag alacsony kihasználtság miatt, 2012 elejétől ugyanakkor újra erőre kapott.

A kelet-ázsiai országban van ma a világ leghosszabb nagysebességű vonala, ez a tavaly decemberben átadott Peking-Kuangcsou szakasz, amely csaknem 2300 kilométeres. Kínában állítottak a világon elsőként magasan fekvő területen közlekedésbe nagysebességű vonatokat. A járművek különlegessége, hogy azok a legextrémebb időjárási viszonyokhoz, a mínusz 40 és plusz 40 Celsius fok közötti hőmérsékletekhez is képesek alkalmazkodni. Egy további rekordot is megdönthet Kína a jövőben, évek óta folyamatban van ugyanis a minden korábbinál gyorsabb vonatok kifejlesztése: ezek akár az 575 kilométeres óránkénti sebesség elérésére is képesek.
A közlekedési minisztérium korábbi bejelentése szerint a hálózat hosszát 2015 végére 18 ezer kilométerre kívánják növelni.

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.