Ázsia és Ausztrália EU Országról országra

Barroso szerint Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén. Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök nem hisz a szíriai válság katonai megoldásában.

A szíriai helyzet arra emlékeztet minket, hogy a demokratikus alapelvek és a jogállamiság módszeres semmibevétele hogyan vezet végül a biztonság összeomlásához, ami valamennyiünket sújt – hangoztatta Barroso szombaton az alpbachi Európa-fórumon. Hozzátette: a legutóbbi fejlemények megerősítették, hogy Szíria szégyenfolt a világ lelkiismeretén. Vegyi fegyver bevetése gyalázatos bűn és a nemzetközi jog megsértése, amelyet a leghatározottabban el kell ítélni – mondta.

Az arab tavasz megmutatta, milyen fontos, hogy az európaiak egységesen lépjenek fel. A jövő világának biztos, hogy nem lesz olyan európai kinézete, mint a múltban – jegyezte meg beszédének egy, az Európai Bizottság által Brüsszelben kiadott átirata szerint.

Ez számunkra azt jelenti, hogy még európaiabbnak kell lennünk, hogy továbbra is megőrizzük súlyunkat, össze kell fognunk, hogy meghallgassanak minket egy olyan világban, amelynek sok fontos szereplője van. A méret nagyon is számít – szögezte le, és hozzátette, az egyes államoknak meg kell osztaniuk a hatalmat másokkal, hogy azt ne veszítsék el.

Heinz Fischer osztrák köztársasági elnök a fórumon szombaton ellenezte a katonai fellépést Szíria ellen, hangsúlyozva, hogy először meg kell várni az ENSZ-szakértők helyszíni vizsgálódásának az eredményét. Logikus számomra, hogy megvárjuk a jelentést, mert óriási és döntő különbség van aközött, hogy a szíriai kormány vagy ellenfelei vetettek-e be vegyi fegyvert – mondta. Úgy vélte, hogy a szíriai helyzetre nincsen katonai megoldás.

Figyelmeztetett, hogy az úgynevezett hajlandók koalíciójának a katonai beavatkozása kényes dolog, veszélyes következményei lehetnek, s további kérdéseket vet fel: melyik államcsoport tehet ilyet, melyik nem, milyen tényállás igazolhat egy ilyen fellépést, ki számoltatható el? A válaszokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában kell tisztázni – mondta Fischer.

(MTI, fotó: rt.com, Reuters/Bassam Khabieh)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.