Európa Globális problémák, fenntartható fejlődés Országról országra

A válság miatt csökkent Szlovákiában a fényszennyezés

Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés a válság kezdete óta.

Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés a válság kezdete óta – írta a pozsonyi Sme napilap kedden brit kutatóknak a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva.

A műholdas megfigyelés alapján készült tanulmány szerint a pénzügyi és gazdasági válság 2008-as kezdete óta Európában több olyan ország volt, amelyek egyes területein jelentős mértékben csökkent a fényszennyezés.

Az érintett országok közül a legnagyobb mértékű csökkenést Szlovákiában mutatták ki, ahol az ország területének mintegy egynegyede felett “lett sötétebb” az égbolt. A fényszennyezés a vizsgált – 2005-2010-es – időszakban Szlovákia után Belgiumban, Finnországban és Svédországban csökkent a legnagyobb területen. (A publikációban található diagram szerint Magyarország mintegy 5 százalékán csökkent a fényszennyezés, de körülbelül ugyanekkora területen is nőtt.)

A tanulmány a jelenséget egyértelmű összefüggésbe hozza a válság következményeként megvalósított takarékoskodási intézkedésekkel, valamint a legfejlettebb országok esetében a közvilágításban alkalmazott új technológiai megoldások bevezetésével.

Szlovákiában a fényszennyezés csökkenése leginkább a kisseb településeket és néhány gyérebben lakott keleti régiót érintett, ugyanakkor Pozsony és néhány nagyobb nyugat-szlovákiai város esetében egyáltalán nem mutatkozott meg, sőt esetenként növekvő tendenciát mutatott a fényszennyezés.

Facebook hozzászólás
Környezettudatos vagy? Ha 500 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Szerző/fordító

Avatar

FoldrajzMagazin

A honlap szerkesztője.

Hozzászólok

Írd ide a hozzászólásodat!

Hirdetés

A NAP KÉPE – NASA

GÖRBE TÜKÖR

RSS OMSZ

  • Kissé felemás kedd 2020/10/26
    Az északkeleti országrészbe világosabb (naposabb), a Nyugat-Dunántúlra szürkébb (felhősebb) időt hoz a kedd. Az esernyőre inkább csak az Alpokalján és a Kisalföld egy részén lesz szükség, és a hőmérséklet is ott maradhat el a kellemes tartománytól.
  • Jubileumi Homogenizálási Szeminárium és Interpolációs konferencia 2020/10/26
    2020. október 12-14. között zajlott a 10. Homogenizálási Szeminárium és 5. Interpolációs Konferencia az OMSZ-ban és a világ számos pontján egyszerre, ugyanis a járványügyi helyzethez alkalmazkodva, online rendeztük.