Magyarország

Megyer – a bérelhető falu

Nagy az érdeklődés a Veszprém megyei bérelhető falu, Megyer iránt, a nyári hétvégék már foglaltak, a hétköznapokra azonban még kivehető a település, amely tavaly több nagyszabású esemény helyszíne volt.

A falu 2015 eleje óta bérelhető. Az elmúlt évben 4200 éjszakát töltöttek a vendégek a településen, amelynek egy-egy utcáját vagy házát, de akár az egészét is ki lehet venni. Utóbbi napi 210 ezer forintba kerül.

A település bérbeadásától a turizmus fellendülését remélik, és az elképzelés sikerét a náluk tartott esküvők, céges és családi rendezvények, valamint a faluban zajlott filmforgatás is bizonyítja. Megyert jellemzően 3-4 napra veszik ki, de nem ritka az egyhetes tartózkodás sem. Érkeztek vendégek Ausztráliából, Afrikából, Svédországból és az Egyesült Államokból is.

A falu népszerű esküvői helyszínné vált, az első évben hét pár fogadott örök hűséget egymásnak az ország legkülönbözőbb pontjairól, 2016-ra pedig már 11 foglalás érkezett.
A Megyerre érezőknek lehetőségük van arra is, hogy rövid ideig részt vegyenek a falu ügyeinek intézésében. Egy esetben például a faluban házasodó egyik pár férfi tagja vállalt alpolgármesteri szerepet, de volt olyan eset is, amikor egy kiránduló iskolás csoport osztályfőnöke lett rövid időre a település alpolgármestere.

A település üzemeltetésére létrehozott Megyer Vendéglátó Szociális Szövetkezetben nyolcan dolgoznak, ők szolgálják ki a vendégeket, főznek, mosnak, rendben tartják a környezetet. Az ott élők pedig a program beindulása óta nyitottabbak, befogadóbbak lettek, és joggal büszkék a településükre.

A siker révén fejlesztésre is volt lehetőség, elkészült a falu mosodája, amely a megyeri vendégeken kívül a környék vendégházait is kiszolgálja.

Terveik között szerepel egy újabb háromszobás vendégház kialakítása és az ágyszám növelése 10 százalékkal, valamint az udvarok és a kertek csinosítása. Három éven belül pedig a jelenlegi 39-ről hatvanra emelnénk az egyszerre fogadható vendégek számát.

Megyer állandó lakóinak száma 39, hét vendégháza és négy hektár termőföldje van. Ezen adottságok mellett – újabb ötletekkel gazdagítva a programot – a hétköznapokon is egyre több vendéget szeretnénk fogadni.

[creativ_map latitude=”47.0631961″ longitude=”17.1975609″ width=”100%” height=”400″ zoom=”11″ infowindow_text=””]

 

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.