Címlap Középiskolásoknak Magyarország

Középtávon akár egymilliárd euróval nőhet Budapest turisztikai bevétele

Középtávon akár egymilliárd euróval nőhet Budapest turisztikai bevétele a Roland Berger tanácsadó cég 13 európai városról készített összehasonlító tanulmánya szerint.

A turizmusonline.hu a tanulmányra hivatkozva arról írt: az elmúlt 5 év alatt 45 százalékkal nőtt a Budapesten töltött vendégéjszakák száma, de az egy főre jutó fajlagos turisztikai mutatók továbbra is alacsonyak, ami azt jelzi, van tér a további növekedésre.

A kiválasztott tizenhárom város között szerepel Barcelona, Berlin, Bécs, Lisszabon, Pozsony és Prága.

Az eredmények szerint Budapest adottságai alapján alkalmas arra, hogy hosszú távon Barcelona és Prága nyomába lépve átlagos városi célpontból a következő turisztikai óriássá váljon. A magyar főváros ár-érték aránya egészen kiváló, a vizsgált városok átlagánál 17 százalékkal olcsóbban tölthet el itt egy napot a látogató – olvasható a portálon. A jelenlegi budapesti szálláshely-infrastruktúra képes a látogatók kiszolgálására, a foglaltsági hányad relatív alacsony, míg a luxusszállodák kihasználtsága magas. A főváros foglaltsági mutatója a versenytársakéhoz hasonló, de nem elég magas az ágykapacitás fejlesztésének felgyorsításához. A hostelek minősége javult az elmúlt években, és fejlődik a közösségi szállásmegosztás is.

A városi turizmus növekedése túlszárnyalta a gazdaság bővülését az elmúlt években, a turisztikai szektor forgalmát jól jellemző vendégéjszakák száma nagyobb mértékben bővült a GDP-nél a vizsgált városokban. Ugyanakkor Budapest gazdasági teljesítményétől a turizmus bővülése várható.

A professzionális turizmus különleges szegmense a filmforgatás, melyben Budapest jól teljesít: egy három hónapig forgató, 300-500 fős stáb akár 30-40 ezer vendégéjszakát is jelenthet.

A cikk szerint a nemzetközi utazási ajánlások között Budapest gyakran, és jó eredménnyel szerepel, online jelenléte azonban alulmúlja a versenytársakét. A turisztikai attrakciókról szóló online bejegyzések számát tekintve a főváros elmarad a vizsgált városoktól, ami részben az attrakciók, részben pedig az ismertség hiányának tudható be. Budapest ismertségének növekedése spontán, személyes pozitív tapasztalatokon keresztül megy végbe.

bp1
Budapest a Kossuth-térről fényképezve

A főváros közúti megközelítése jól kiépített, 58 várossal áll közvetlen légi összeköttetésben, amellyel a szűken vett versenytársak között sereghajtó. A légi összeköttetések a Malév csődje után lassan álltak helyre, a járatsűrűség továbbra is elmarad a korábbitól. Budapest számára a valós kitörést a légi közlekedés fejlődése jelentheti – írták.

 

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.