Diagramok Magyarország Országról országra

Csökkenő születések, növekvő halálozások 2014 első felében

A kedvezőtlen demográfiai folyamatok 2014 első felében tovább romlottak.

A XX. század folyamán először az első, majd a második világháború idején csökkent drasztikusan a népesség lélekszáma. A század harmadik népességcsökkenési időszaka – ezúttal nem háborús okok következtében –1981-ben kezdődött, azóta sajnos hazánk lakosságának száma csökken.

 

A több, mint harminc éve tartó népességszám csökkenést, némileg ellensúlyozza, hogy 1990 óta közel 200000-ren választották új hazájuknak országunkat.

A népességszám csökkenése elsősorban a születések alacsony számár vezethető vissza. Már a 60-as évek közepe óta különböző családpolitikai intézkedések bevezetésével (GYES, GYED, családi pótlék, adókedvezmény stb.) próbálták megállítani ezt a folyamatot. Az intézkedések az átmeneti sikerek ellenére sem hozták meg a kívánt fordulatot. Ennek hátterében egyéb társadalompolitikai okok mellett a nők munkavállalása, a családalapítás és az első gyermek vállalásának időbeli kitolódása, az életvitel megváltozása is szerepet játszott.

Sajnos a halandósági mutatók adatai is romlottak. A demográfiai folyamatok folytatódtak, és 10 millió fő alá csökkent
hazánk lakossága.

A népességen belül a fiatal korosztályok aránya egyre kisebb lesz, míg az idősebb korúaké fokozatosan nő. Magyarország már ma is az úgynevezett öregedő korösszetételű országok közé tartozik.

MO_elveszuletes_halalozas_2014_jan_maj

Hazánkban a születési ráta (arányszám) soha nem tapasztalt mélypontra süllyedt, a halálozási arányszám az utóbbi 6 év tendenciájához képest enyhén emelkedett.

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint

FoldrajzMagazin

A honlap szerkesztője.

Hozzászólok

Írd ide a hozzászólásodat!