Afrika Globális problémák, fenntartható fejlődés Országról országra

A világ legszegényebb országai

Az alábbiakban a világ legszegényebb 10 országát gyűjtöttük össze az 1 főre jutó GNI alapján.

Az alábbiakban a világ legszegényebb 10 országát gyűjtöttük össze az 1 főre jutó GNI alapján.

A nemzeti vagyon azoknak az anyagi javaknak, az újratermelésben hasznosítható természeti és szellemi erőforrásoknak az összessége, amelyekkel a vizsgált ország az adott időpontban rendelkezik.

Egy adott ország gazdasági fejlettségének bemutatására leggyakrabban a GDP és a GNI adatokat használják. A bruttó hazai termék (Gross Domestic Product – GDP) az ország területén egy év alatt létrehozott, végső felhasználásra kerülő termékek és szolgáltatások értékének az összessége. A bruttó nemzeti termék (Gross National Income – GNI)  az adott ország tulajdonában lévő termelési tényezők (termőföld, termelési eszközök, tőke, technológiai ismeretek) segítségével előállított termékek és szolgáltatások összes értéke. Azaz a GDP értékéhez még hozzáadjuk az adott ország külföldön megtermelt jövedelmét és kivonjuk belőle más ország vállalatai által az adott országban előállított értéket.

Az egy főre jutó GNI értékében hatalmas különbségek alakultak a világban, ezért Világbank négy csoportba sorolja ez alapján az országokat. Mivel a csoportba sorolás amerikai dollárban kifejezett határértékei évente változnak, ezért csak kerekített adatokat tanulmányozhatsz az alábbiakban. 2012-ben 10 000 USD volt átlagosan az egy főre jutó GNI, az Európai Unióban 33 000 USD/fő.

Azokat az országokat (75 ország) soroljuk a fejlett, magas jövedelműek csoportjába, ahol az egy főre jutó GNI magas, 2012-ban 12 615 USD-nál több volt (az átlag 18 300 USD/fő).  A világnépesség mindössze 15 %-a adja világ gazdasági teljesítményének 79 %-át,. A leggazdagabb országokban ez az érték a 70 000 USD-t is jóval meghaladja, pl. Norvégia (98 860 USD/fő), Svájc (82 760 USD/fő), Luxemburg (76 960 USD/fő). A magas jövedelmű országok rangsorának végén Horvátország, Oroszország és Lengyelország található 13 000 USD/fő körüli értékkel.

A felső közepes jövedelmű és fejlettségű 55 országban az egy főre jutó GNI 4 086-12 615 USD közötti, amely azonban jelentős különbségeket takar. A csoport élmezőnyébe tartozik Venezuela, Magyarország (12 390 USD/fő), Brazília, Törökország, a „sereghajtó” Angola, Tunézia és Albánia.

A Föld népességének  85%-ába tartozó a közepes és az alacsony jövedelmű országok a világ gazdasági teljesítményének (GNP) 21 %-át állítják elő.

Az alsó közepes jövedelmű 48 országban egy főre jutó GNI 1036 és 4 085 USD közötti. A csoport GNI/fő alapján legfejlettebb országa Örményország, Koszovó, Salvador, a legfejletlenebb pedig Salamon-szigetek, Mauritánia és Szenegál.

A fejletlen gazdasággal rendelkező, alacsony jövedelmű országokban csak átlagosan 580 USD/fő a GNI, vagyis világ népességének 60 %-a a világ gazdasági teljesítményéből csak 6 %-kal részesedik.A legszegényebbek (pl. Etiópia, Burundi, Kongói Demokratikus Köztársaság) esetében a fejenkénti GNI értéke mindössze 200-400 dollár.

Összehasonlításul: a világátlag 10.015 USD; 1. Norvégia  98. 860 USD. Hazánkban ennek a mutatónak az értéke: 12.390 USD.

Kongói Demokratikus Köztársaság: 220 USD/fő

Kongo

Burundi: 240 USD/fő

Malawi: 320 USD/fő

malawi

Libéria: 370 USD/fő

Niger: 370 USD/fő

Ethiopia: 410 USD/fő

Ethiopia

Madagaszkár: 430 USD/fő

madagascar

Uganda: 440 USD/fő

Eritrea: 450 USD/fő

Guinea: 460 USD/fő

Guinea_1000

(Forrás: Világbank, 2012)

Földrajz Magazin

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.