Címlap Globális problémák, fenntartható fejlődés

30 éve az AIDS elleni küzdelem világnapja december 1-je

Becslések szerint Földünkön 2017-ben 36,9 millió HIV-fertőzött élt (fotó: WHO)
Becslések szerint Földünkön 2017-ben 36,9 millió (31,1-43,9 millió) HIV-fertőzött élt, közülük 1,8 millió (1,3-2,4 millió) gyermek volt, anyagi források hiányában csak mintegy 60 százalékuk kapott kezelést.

A HIV-vel fertőzött emberek túlnyomó többsége alacsony és közepes jövedelmű országokban él. A legtöbb HIV-fertőzött az szubszaharai országokban él (2015-ben 25,5 millió fő). A becslések szerint 2017-ben 1,8 millió (1,4-2,4 millió) újonnan fertőződött meg.  A halálos áldozatok száma évente kb. 1,1 millió ember, ebből 110 ezer gyerek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban döntött az AIDS elleni világnap megtartásáról, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a kór elleni nemzetközi összefogásra. Az ENSZ AIDS-ellenes programjának (UNAIDS) eredeti, 2014-ben meghatározott célkitűzése az volt, hogy 2030-ig megakadályozzák a HIV-vírus terjedését. A cél azonban egyelőre nem látszik elérhetőnek, a világ bizonyos országaiban és régióiban a járvány ismét erősödik.

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint

TÁMOGATÓKAT KERESÜNK

RSS Időjárás

A NAP KÉPE – NASA

A nap képe - NASA

Nézze meg a NASA által készített, naponta frissülő fotókat!