Globális problémák, fenntartható fejlődés Nemek földrajza

168 millió gyermekmunkás dolgozik világszerte

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legfrissebb számításai szerint világszerte 168 millió gyermekmunkás dolgozik, akik közül 120 millióan 5-14 év közöttiek.

Az ILO honlapján szerdán megjelent tájékoztatás szerint különös figyelmet kell fordítani arra a mintegy 47,5 millió, 15-17 éves fiatalra, akik veszélyes munkakörülmények között dolgoznak, kiemelve a lányok és fiatal nők sebezhetőségét.

Guy Ryder, a genfi székhelyű szervezet vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a nemzeti programok kidolgozásakor együtt kell kezelni a gyermekmunkát és a fiatalok tisztes munkalehetőségeinek hiányát. „A gyermek egész életét meghatározza, hogy be tudja-e fejezni az iskolát, mivel egyedül így biztosítható, hogy elsajátítja a továbbtanuláshoz vagy a később munkavállaláshoz elengedhetetlen alapvető tudást és készségeket” – fejtette ki.

Az ILO jelentéséből kiderül: az iparosodott országok között Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb a fiatalok által elszenvedett munkahelyi balesetek aránya az összes munkabalesethez viszonyítva. A kutatás kiemeli a mezőgazdasági szektort, ahol Spanyolországban és Magyarországon sokkal több fiatalt ér munkahelyi baleset, mint felnőttet.

20130923_MTI_G0384

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.