Címlap EU Európa

A volt NDK felzárkóztatása eddig 2 ezer milliárd euróba került

A volt NDK felzárkóztatása eddig 2 ezer milliárd euró közpénzbe került, de Németország keleti tartományainak gazdasága továbbra is elmarad nyugatiak mögött, és a különbség már majdnem egy évtizede nem csökken.

A berlini DIW gazdaságkutató intézet számításai szerint az öt keleti tartomány kormányzata és lakossága az állami és uniós támogatások révén az ország újraegyesítése óta nagyjából 1500 milliárd euróval több pénzt költött el, mint amennyit az ott élők megtermeltek.

Egyedül a gazdasági növekedés élénkítését célzó projektek 560 milliárd eurót tesznek ki, és csak a közlekedési infrastruktúra modernizálására további 39,4 milliárd euró támogatás érkezett a 11 nyugati tartományból – mutatta ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet drezdai kutatócsoportja.

A berlini Freie Universität NDK-történeti kutatóintézetének becslése szerint valamennyi állami támogatást és uniós forrást együttvéve, a keleti tartományokban beszedett adót és járulékokat leszámítva 1990 óta 2 ezer milliárd – kétbillió – euróba került a német egység. Ennek az összegnek azonban csak a kisebbik részét fordították gazdaságfejlesztésre, 60-65 százaléka szociális kiadásokra ment el, a legnagyobb tétel pedig a nyugdíjakra – mondta a lapnak Klaus Schröder, az intézet vezetője.

A támogatások az újraegyesített országban megmutatkozó területi fejlettségi különbségeket igyekeznek kiegyenlíteni, a pénzt azonban sokszor nem megfelelően használják fel. Jellemző például, hogy a nyugatról érkező támogatást a tartományi és helyi önkormányzati apparátus személyi kiadásaira fordítják, a fejlesztéseket pedig hitelből hajtják végre, aminek eladósodás és a gazdasági teljesítményhez képest túlméretezett közszféra a következménye.

Az is előfordul, hogy a pénzt még csak nem is az apparátus fenntartására fordítják, hanem „egyszerűen kiszórják az ablakon” – tette hozzá Helmut Seiz, a drezdai egyetem közgazdásza, aki szerint a sokszor felelőtlen gazdálkodás egyik jele, hogy a keleti tartományokban egy főre számítva 40 százalékkal többet költenek közpénzből kultúrára, mint a jóval fejlettebb nyugati tartományokban.

Mások szerint számottevő pazarlás nem történt. A volt NDK felzárkóztatása „a körülményekhez képest sikeres”, az államszocializmus romjain versenyképes felsőoktatás és új infrastruktúra épült ki, és egyes térségekben már befejeződött az újraiparosítás  – mondta Heinz Paqué, a magdeburgi egyetem közgazdásza, korábban Szász-Anhalt tartomány gazdasági minisztere. A támogatások felhasználásának hatékonysága pedig fokozatosan javult, és 2012-ben már minden egyes nyugatról érkezett eurót szabályosan költöttek el e keleti tartományok – hangsúlyozta a kutató.

Mindazonáltal a volt NDK felzárkózása az első másfél évtizedben ütemesen haladt előre, de 2005 óta lényegében leállt a kiegyenlítődés – ismerte el a szakértő. Azóta az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) a nyugaton mért érték kétharmada körül stagnál, a termelékenységet jobban mutató, egy munkavállalóra jutó GDP pedig a nyugati érték 75 százalékán áll. „A pohár ugyan háromnegyedig már megtelt, de teletölteni nagyon nehéz lesz” – értékelte a kilátásokat Heinz Paqué.
(MTI, fotó: http://www.hdg.de)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.