"Járj nyitott szemmel a világban!" - diákok írásai Diákoknak

A Nyíregyházi Állatkert

Az állatpark 1974-ben nyílt meg „Nyíregyházi vadaspark” néven. Az elején inkább az európai és a Kárpát-medencei állatokat mutatták be.

Magyarország észak-keleti részén Szabolcs Szatmár Bereg megyében található a várostól 5 km-re, a sóstói üdülőhelyen található meg. Mellette található strand, falumúzeum és egy park erdő ad lehetőséget a kikapcsolódásra. Az állatkert egy tölgyerdőben kapott helyet és itt ez által nincsenek háborgatva az állatok. Az egész 30 hektáron terül el, a látogatókat pedig az egész földön végig mehetnek, mert több világrészen körbe mehetnek és lássák az emberek, hogy különböző földrészen hogyan élnek az állatok és növények. Különlegesség, hogy az állatkerten saját szállodája van, aminek a neve Hotel Dzsungel.

Az állatpark 1974-ben nyílt meg „Nyíregyházi vadaspark” néven. Az elején inkább az európai és a Kárpát-medencei állatokat mutatták be. Sok állatot inkább közeli rokonokkal helyettesítették, mint pl. európai helyett amerikai bölényt mutattak be. Az európai ragadózók is látványosak voltak a medvék s az európai farkasok, amit szintén helyettesítettek amerikai Timber farkassal. De a közönség hiányolta az egzotikus állatokat.

Nagy áttörés történt mikor 1996-ban új igazgatója lett a vadasparknak, aki elhatározta, hogy igazi állatkertet csinál a vadasparkból. 1996-tól már „Nyíregyházi Állatpark” néven működik (bár manapság még vannak olyan emberek, akik „vadasparknak” hívják.) Megnagyobbodott a terület és a kezdeti pár állat helyet 546 faj és 5270 egyedet láthatnak a kilátogatók. Ez Magyarország legnagyobb vidéki állatparkja. 1996-ban ezek történtek: Afrikai állatok költöztek be pl. oroszlán, zebra, strucc, jávorantilopok. Ekkor készült el a madárház itt található a legtöbb papagáj az egész országban. 1997-ben megépült a láma és kengurukifutó és a zsiráfház. Hollandiából jött egy zsiráfpár és még ebben az évben az utód is meg született. 1998-ban a madárház egyre több madárnak adott lakhelyet. És új állatok is otthonra találtak itt: például a csíkos szkunk és a vörös óriáskenguru. 1999-ben a Nyíregyházi Állatparkban tartottak először fókabemutatót. Itt lehetett még elsőként látni a víz alatt, hogy úsznak a fókák. 2000-ben lehetett megtekinteni a Tengeri akváriumot, melyben kiemelt állat a szirti cápa volt. 2001-ben megnyílt a Magyar Őspark, amely Magyarország jellegzetességeit mutatja be. Mellette egy kis skanzen is épült. Az őspark létesítésével egyidejűleg bekerült az Állatparkba az európai bölény is. 2002-ben átadták a Trópusi házat. A legérdekesebb lakója a borneói orángután lett, ami igazi látványosságnak számít a létesítményben. 2003-ban felépült a Sarkvidéki Panoráma benne igazi ritka példányokkal, mint például a pápaszemes pingvint és a jegesmedve. 2004-ben megérkezett a parkba a fehértigris. 2005-ben megérkezett a várva várt széles szájú orrszarvú. Az oroszlán kifutó 2006-ban készült el és ekkor épül fel a Törpevíziló-ház és az elefántház. Az ország első állatkerti szállodája a Hotel Dzsungel is ebben az évben nyitotta meg kapuit. 2007-ben tartották az első kaliforniai fóka bemutatót. 2008-ban adták át a Dél-Amerikaházat, melynek legértékesebb állata Pedró a dél-amerikai tapír. 2009-ben kezdődött el a Zöld Piramis építése, ami Ázsiai életbe invitálja a látogatókat. 2010-ben újabb lakókkal gyarapodott az állatkert: komodói varánusz, a szirtcápák, dajkacápák, homoki tigriscápa, egy 6 fős orángután család és egy sziamang. Születtek fehérfejű selyemmajmok, kameruni kecskegida és a simogatóban várta a nézőket. És még ebben az évben át adták a Zöld Piramist és az Ócenáriumot is. 2011-ben építészeti külön díjat kapott a Zöld Piramis.

Az állatkert nevezetességei közé tartozik a Madárház, ahol Magyarország legnagyobb papagájgyűjteménye található itt. Az arák közül négy fajt mutatnak be a katona, zöldszárnyú, sárgaszárnyú és sárga-kék arát láthatunk. A kakadu gyűjteménye is igen gazdag. A Sarkvidéki Panoráma az állatkert elején található. Csak itt látható egyedül az országban Humboldt-pingvin. Az egész kifutó le van szúnyoghálóval terítve, mert a szúrásuk halálos az állatokra. Pingvineknek az úszásukat alulról is meg tudjuk nézni. Naponta háromszor láthatunk Fóka-Showt (1.kép), a medencében három fiatal kaliforniai oroszlánfóka található: Gino, Leon és Alfot láthatjuk.

fóka_show
Fókashow (1. kép, http://www.sikerado.hu/kultura/2011/05/26/Kulonleges_fokashow_a_Nyiregyhazi_allatparkban)

 

A Trópusi ház közvetlenül a Madárház mellett található. 2002-ben építették. Több kifutó is található. Itt láthatunk kacagó gerlepárt, fehérzászlós gerezdet, fehérfejű selyemmajmot, liszt-majmot. A majom világban mindig kettes ikrek születnek, de már elő fordult a hármas ikrek születtek. 2008-ban érkeztek fehérpamacsos selyemmajmok ők is itt kaptak helyet. A Zöld Piramis és Ócenárium Magyarországon és Közép-európai térségben ez egyedülálló épület 4000 négyzetméter és 3 szintes ebben épült Ócenárium és Esőerdő ház is.  A földszinten az Indiai-óceán élő világát nézhetjük meg 500 000 literes akváriumban él cápákat, korallokat, rájákat. Élmény mikor a cápaetetést meg nézhetjük az üveg folyosón keresztül. Efölött található az esőerdő itt meg nézhetjük Európa legnagyobb Komodói varánuszt. Még bent elhelyezkedik egy 10 méter magas víz esés ami mellett találhatók a több féle rovarok is. A végén található egy ritka állatfaj az indiai orrszarvúpár, de el vannak egymástól különítve. Magyarországon csak itt láthatók. Mellettük él egy másik ritka állat a kookabura (2. kép) vagy is a kacagójancsi a nevüket a hangúkról kapták.

kookaburra
Kookabura (2. kép, http://fejjel-lefele.com/wp-content/uploads/2011/11/kookaburra.jpg)

Ez az állatkert Magyarország második legnagyobb és legnagyobb vidéki állat parkja. Itt található a legtöbb medve faj (örvös (3. kép) ,jeges,európai barna és pápaszemes medvék) és a legtöbb papagáj faj.

Örvös medve
Örvös medve (3. kép, http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Ursus_thibetanus_3_(Wroclaw_zoo).JPG)

Nyíregyháza igazi látványosságának számító létesítménye egész évben várja az ide látogató turistákat, érdeklődőket. Aki teheti, mindenképpen látogasson el ebbe a csodálatos világba, igazi élményekkel térhet haza a látogatás után.

Adatok és információk a http://hu.wikipedia.org/wiki/Ny%C3%ADregyh%C3%A1zi_%C3%81llatpark és az állatkert honlapjáról: http://www.sostozoo.hu/

Tanuló neve: Silye Vanda 10. D
Iskola neve, címe: “Abigél” Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény,Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium
4405 Nyíregyháza, Tünde u.10/a
Felkészítő tanár neve: Puskás Anita

Facebook hozzászólás
Támogatom a Földrajz Magazint

FoldrajzMagazin

A honlap szerkesztője.

Hozzászólok

Írd ide a hozzászólásodat!