Címlap

Már bőgnek a gemenci szarvasok

Elkezdődött a szarvasbőgés a gímszarvasállományáról híres gemenci erdőben, ahol két hétvégén a természetbarátok erdei vasúttal és lovas fogattal is kirándulásokat tehetnek.

A Gemenc Zrt. szeptember 2-án és 3-án, illetve 9-én és 10-én szervezi meg hagyományos szarvasbőgés-hallgató túráját. A négyórás programok a Pörbölyi Ökoturisztikai Centrumtól, illetve a Gemenc keselyűsi fogadóközpontjától indulnak; Pörbölyről nemcsak vasúttal, hanem lovas fogattal is meg lehet közelíteni a szarvasbőgés helyszíneit.

A szervezők túravezetőkkel várják az érdeklődőket, akik a Gímvallatás elnevezésű programon hullajtott agancsok bemutatóját, majd Mosonyi Szabolcs A gemenci szarvasok című természetfilmjét is megnézhetik. Szeptember 2-án a gyerekeknek az erdei vasút Lassi megállójánál kézműves foglalkozásokat tartanak, a szeptember 3-ai programot szekszárdi borokat és gemenci vadas menüt kínáló vacsorával kötik össze.

A gímbikák bőgésének időszaka általában augusztus utolsó hetében kezdődik, és szeptember 20-ig tart, az időszakot azonban befolyásolhatja az időjárás. Idén már augusztus 10-én is lehetett elvétve hallani a szarvasok bőgését.

A bikák a bőgés elején helyet keresve vándorolnak, majd egy-egy rétet foglalnak el; most még a gemenci erdő különböző részein lehet hallani a párosodásra készülő hímek jellegzetes hangját. Később a Nyári legelőn, illetve a Bárkarakodó réten általában jól hallható a bőgés.

A Gemenc húsz és fél ezer hektáros területén mintegy ezer gímszarvas él, ebben az időszakban több száz bika bőgésétől hangos az ártéri erdő – tette hozzá.

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.