Pihenő útközben
Việt Nam 2018

Hội An 1.

Hue-ból Hoi Anba busszal mentünk. Amikor beállt a busz, teljesen gyanútlanul felszálltam, és ülések helyett ágyakat láttam. ? Nekem teljesen új volt a fekvőbusz fogalma, így nézett ki belülről:

A 137 km-t 4 óra alatt tettük meg, így még jól is jött, hogy ki lehetett nyújtózni!A közlekedés továbbra is botrányos, egyszerűen nem értem, hogy miért nem láttam még balesetet… Még megfigyelés tárgyát képezi a duda használatának a  szabálya. Azt ugyanis mindenki nyomja, szinte folyamatosan.  Valahol itt lehet a kutya elásva…

Hoi Anba érkezve megrohanták a buszt a taxisok. Mi először elvonultunk, megnéztük a térképen, hogy egyáltalán hol vagyunk, mert lehet, hogy a szállás csak pár száz méterre van… Majd kiválasztottuk azt a sofőrt, aki taxishiénának nem nevezhető módon, egyszerűen ült a kocsijában. Aztán kiderült, hogy ennek mi volt az oka: egy szót sem tudott angolul, és a jogsija is kb. pár napos lehetett. Nagyon lassan haladt, nézte a váltót, amikor váltott, megállt, amikor csörgött a telefon, de azonnal elindította az órát, kezelte a csomagot, szóval nagyon szimpatikus volt!!!
A szállás a nagyon kellemes HT Village Villa. Egy fiatal srác a tulajdonos (Wiu), látszik, hogy ügyel a részletekre, ott van a szeme mindenen. Végtelenül kedves és figyelmes volt mindenki, a szoba makulátlanul tiszta, tágas, óriási ablakokkal:

A reggelinél mindenre gondoltak, és isteni volt a házi joghurt és a tavaszi tekercs! A délutánt szervezéssel töltöttük: kiderült ugyanis, hogy csak éjszakai busz van Nha Trangba, így itt elveszítünk egy napot +1 éjszakát. :(Ezért okosan kell beosztanunk az időnket. Innen terveztük a kirándulást My Sonba, ami egy napot igénybe vesz, ezért először azt foglaltuk le másnapra és egyúttal megvettük a buszjegyet is Nha Trangba. Így még lesz egy egész napunk is városnézésre Hoi Anban.

Este Krisztián új kedvencénél, Big Momnál vacsoráztunk, aki bánh mit készít. Ez egy ropogós baguette-es szendvics, amibe mindenféle finomságot töltenek: sült húst, disznósajtot, csíkokra vágott sárgarépát és japán retket (daikon), uborkát, salátát, koriandert, mentát és chiliszószt.


Egy „háziasított” francia szendvicsnek nevezném… Nagyon finom, otthon is meg fogjuk csinálni!

Szatmári Gabi (2018. december 23.)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.