Ázsia és Ausztrália

Kína Szingapúrhoz hasonló berendezkedés felé mozdul

A múlt hét végén bejelentett reformok afelé mutatnak, hogy Kína Szingapúrhoz hasonló berendezkedés felé mozdul el.

A múlt hét végén bejelentett reformok afelé mutatnak, hogy Kína Szingapúrhoz hasonló berendezkedés felé mozdul el, vagyis autoriter kormány és szabadpiaci gazdaság vegyítésével kísérletezik – írja legújabb számában a Cajcsing magazin.

A befolyásos pénzügyi és gazdasági lap szerint ez a kormány által nyilvánosságra hozott reformcsomag egyértelmű üzenete. A Kínai Kommunista Párt központi bizottságának harmadik plénumán született döntések túlnyomó többsége az állami beavatkozás mértékének visszaszorítását, a jelenleginél szabadabb gazdasági és pénzügyi rendszer bevezetését segíti. Ennek egyik legjelentősebb eleme a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok reformja, a magánvállalatok és frissen piacra lépők kormányzati segítése, az árfolyamok és kamatlábak liberalizációja, a magánkézben lévő bankok felállításának lehetősége.

Amennyiben ezek mind megvalósulnak, az a kínai gazdaság sosem látott szabadságát hozza majd el – állították a héten a témában nyilatkozó gazdasági szakemberek és elemzők a helyi és nemzetközi sajtóban. A szabadpiaci gazdaságot ugyanakkor a jelenleg is regnáló kormány fogja egyengetni: a plénumon ugyanis politikai reformról nem született döntés. Egy „jövőbeli Kínához” hasonló rendszer él Szingapúrban – emlékeztet a cikk.

A kettő ugyanakkor nem vethető teljes mértékben össze – folytatódik az írás. Szingapúrnak mindössze ötmillió lakója van, ez kevesebb, mint Peking egy nagyobb kerületének lakószáma. Kína területe, lakosságának etnikai összetétele is újabb kihívások elé állítja a legfelső szintű döntéshozókat. Az országnak olyan kormányzati rendszert kell találnia, amely a társadalom egészséges kibontakozását, virágzását segíti, nem pedig elnyomja azt. A gazdasági reformok bejelentése önmagában hosszú távon nem elegendő – áll a cikkben.

101 Szingapur

(MTI, fotók: Dr. Horváth József)

Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.