Afrika

Mali – Újabb akciót indítottak a francia erők az iszlamisták ellen

"Nagy léptékű" katonai művelet zajlik jelenleg Maliban az ENSZ-erők.

„Nagy léptékű” katonai művelet zajlik jelenleg Maliban az ENSZ-erők, valamint mali és francia katonák bevetésével a „terrorista csoportok feltámadásának megakadályozására” – közölte csütörtökön Párizsban a francia vezérkar.

Előző nap fegyveres iszlamisták megtámadták a csádi hadsereg állásait Tessalitban, Mali északkeleti részén. A dzsihadisták az utóbbi három héten sorozatban indítottak támadásokat, ez utóbbiban legalább három ember vesztette életét és többen megsérültek.

„A mali hadsereggel és az ENSZ-erőkkel nagy léptékű műveletet indítottunk északon és a Niger folyó kanyarjának déli oldalán. Ez az első alkalom, hogy jelentős erők együtt dolgoznak” – mondta Gilles Jaron vezérkari szóvivő, de részleteket nem közölt. Csak annyit árult el, hogy „több száz” francia katonát mozgósítottak.

A Hidra nevet viselő művelet a szóvivő szerint az ország stabilitásának megőrzése érdekében Maliban rendszeresen indított katonai akciók része és nem visszavágás azokra a támadásokra, amelyeket dzsihadisták a közelmúltban hajtottak végre.

Az utóbbi hetekben tapasztalt iszlamista támadásokkal kapcsolatosan az ezredes elmondta, hogy az nem okozott meglepetést a francia erőknek, tekintettel a választásoknak a november 24-én esedékes első fordulójára.

„Földrajzilag jól behatárolható akciókról van szó, minden egyes alkalommal, amelyek nem tartósak és terrorista módszerekre épülnek” – hangsúlyozta a szóvivő. Meglátása szerint elsősorban figyelemfelkeltő támadásokról van szó, mivel ezeknek a csoportoknak nincsen kapacitása arra, hogy hosszabb harcokban vegyenek részt. „Tudjuk, hogy a terrorista csoportok nem tűntek el teljesen Maliban. És jelenleg, a parlamenti választások közeledtével feltámadhatnak” – tette hozzá.

A francia hadsereg január óta van jelen Maliban, ahol jelentős erőkkel vett részt az országi északi részét elfoglaló fegyveres iszlamista erők visszaszorításában és felmorzsolásában.

(MTI)

Címkék
Környezettudatos vagy? Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. A részleteket itt találod. A Földrajz Magazinon már 1600 bejegyzés, cikk olvasható. 2020-ban még több érdekes és színvonalas cikket szeretnénk megjelentetni. Ehhez anyagi támogatásra van szükségünk. Kérjük, támogassa a magazin kiadóját, a Földrajzverseny Alapítványt! Köszönjük.

Környezettudatos vagy?

Ha 1000 Ft-tal támogatod a Földrajz Magazint, akkor egy újrahasznosított Tetra Pak dobozból készült menő pénztárcát kapsz ajándékba. támogatás A részleteket itt találod.

RSS Időjárás

  • Fokozatosan megszűnik a kettős fronthatás 2019/05/31
    Már naposabb pénteknek nézünk elébe. A tegnapi borús, esős napért cserébe ma a kisalföldiek örülhetnek, oda jut a legkevesebb felhő és zápor. Sopron környékén egy kis szelet el kell viselni, ahogy a Zemplén környékén is lehetnek erős lökések. Az ország nagyobb részén sok gomolyfelhőre, és délutáni záporokra kell készülni, 20 fok körüli hőmérséklettel.